Alekszandr Meny orosz ortodox
pap emlékezete, akit barbár módon meggyilkoltak 1990-ben.
Kol 1,21–23. A
kiengesztelődés
A teremtmények közti kiengesztelődés nem elvont tanítás, hanem
olyan valóság, mely Jézus óta megvalósult. A keresztény közösség az, ahol ez a kiengesztelődés
kezdettől fogva látható. Amikor Pál a kolosszei keresztényeknek ír, arra buzdítja
őket, hogy ne feledkezzenek meg korábbi, megtérésük előtti helyzetükről, amikor
idegenek voltak, mint a barbárok, bálványimádók, és távol voltak a szövetség népétől,
vagyis Istentől. Az apostol azért írja le ezt a kolosszeieknek, hogy megértsék,
milyen radikális változást hoz az evangélium az ember életébe. Valódi újjászületés
ez, a Biblia írói nem haboznak „új teremtésnek” nevezni. Az evangélium által hozott
üdvösség nem egy hiábavaló eszmefuttatásokra épülő, elvont elmélet, hanem egy konkrét
személy halálában gyökerezik, egy „halandó testben”, Jézusban. Halálából új élet
születik. A Fiú a kiengesztelődés érdekében leereszkedett egészen odáig, hogy mindenben
(a bűnt kivéve) közösséget vállalt az Istentől távoli emberi létállapottal. A hívők,
akik befogadták, maguk is szentté, makulátlanná, feddhetetlenné váltak, mint a Fiú.
És arra kaptak meghívást, hogy méltó módon éljék meg ezt a hivatást. Ha az ember
befogadja az evangéliumot, egészen a végsőkig hűségesnek kell maradnia hozzá. Az
apostol emlékezteti a kolosszeieket és a mai hívőket is, hogy az evangéliumot „minden
teremtménynek hirdették az ég alatt”, vagyis hirdették az akkoriban ismert világ
minden kultúrájában a társadalom minden rétegének. Biztosítva volt az egyetemesség.
Ez minden korban nagy erőt jelentett, és különösen azt jelent a mi időnkben, amikor
úgy tűnik, a részérdekekért való küzdelem gyűlöletet és konfliktusokat táplál. Krisztus
evangéliuma azon munkálkodik, hogy mindenkit összegyűjtsön Isten egyetlen családjába.
Előesti imádság
