1Tim 6,13–16. Megőrizni magunkat bűntelenül
Pál apostol Timóteust „Isten emberének” nevezi. Olyan minősítés ez, amely hangsúlyozza, hogy a tanítvány Istenhez tartozik, az ő szolgálatának szentelte életét. Ezt a célt kell tehát Timóteusnak elérnie: tökéletesíteni a belső embert minden emberi és keresztény erénnyel. Pál a keresztény életet a hit erejével megvívott versenyhez hasonlítja, a megszerzett trófea pedig az örök élet. Nagy jóindulatában maga Isten hívta el erre az életre – mondja a tanítványnak –, ő pedig sok tanú előtt gyönyörű hitvallással válaszol. Talán megkeresztelkedésének vagy presbiterré szentelésének napjára utal. Timóteushoz hasonlóan minden kereszténynek részt kell vennie ebben a versenyben. Mindannyian arra vagyunk meghíva, hogy részt vegyünk benne, és nagy- lelkűen feleljünk e hívásra. Az apostol ismét Timóteushoz fordul, tanúként híva Istent, aki életet ad, és Jézus Krisztust, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett szeretetéről az életét adva a kereszten, hogy legyen hűséges a kapott tanításokhoz, amíg Jézus visszajön az utolsó ítéletkor. Krisztus visszatérése alatt itt „megjelenést”, vagyis a szeretet teljes megnyilvánulását kell érteni. Az apostol buzdítása Isten dicsőítésében éri el csúcspontját: ő minden mulandóság felett áll, elérhetetlen fényben él. Elménk nem érti őt, de az ima közelebb visz hozzá. Általa megérezhetjük erejét, és megízlelhetjük szeretetét.
Előesti imádság
