Nagy Szent Vazul (330–379), Cezárea püspöke, a keleti szerzetesség atyja és Nazianzi Szent Gergely (330–389) egyháztanító, konstantinápolyi pátriárka emléknapja
Jn 1,19–28. Köztetek áll az, akit nem ismertek
19Ez János tanúsága, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből hozzá, hogy megkérdezzék őt: »Ki vagy te?« 20Ő megvallotta, és nem tagadta, és megvallotta: »Nem én vagyok a Krisztus.« 21Erre megkérdezték tőle: »Mi vagy tehát? Illés vagy?« Ő azt válaszolta: »Nem vagyok.« »A próféta vagy?« Azt felelte: »Nem.« 22Akkor azt mondták neki: »Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?«
23Ő azt felelte:
»A pusztában kiáltó szavavagyok:
‘Tegyétek egyenessé az Úr útját’,
amint Izajás próféta mondta.«
Ez az evangéliumi szakasz ismét Keresztelő Jánost, az igaz és szigorú embert állítja elénk, aki a sivatagban él, távol Izrael vallási és politikai központjától. Mégis sokan fölkeresik, hogy felvegyék a bűnbánat keresztségét, és újjászülessenek általa egy igazabb, becsületesebb életre. Abban az időben nagy szükség volt reménységre. De talán nem ugyanekkora szükség van rá napjainkban is, amikor háborúk zajlanak, és nő az igazságtalanság, mely oly sok életet követel? Veszélyes dolog olcsón más megváltókat keresni, és még veszélyesebb, ha azt gondoljuk, hogy bárki maga lehet megváltó. Keresztelő János jól tudta ezt, és magáról csupán annyit mondott: „A pusztában kiáltó szó vagyok”. Egy hang. De mi egy hang? Alig több a semminél. Főleg, ha összehasonlítjuk a fegyverropogás zajával, mely napjainkban olyannyira felerősödött. Úgy tűnik, itt a párbeszédnek már nincs helye. Keresztelő János azonban emlékeztet rá bennünket, hogy az igaz szavak soha nem fölöslegesek, sőt megérintik és megváltoztatják a szíveket. János ereje utat mutató, Istenről szóló szavaiban rejlik. Gyenge erő, amely azonban megérinti mások szívét. Ő az evangélium hirdetőinek, magának az Egyháznak a jelképe: tiszteletet parancsoló hang, mely megmutatja Jézust a korabeli embereknek. Mindenkinek tiszteletet parancsoló lehet a hangja, ha nem saját magáról, hanem az Úrról beszél. Hányszor előfordul, hogy magunkat állítjuk a középpontba az Úr helyett! A Keresztelő Jézusra mutat, és így tesz az Egyház is. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a középpontban álljunk. Az Egyház létezésének egyetlen oka, hogy az emberek újabb és újabb generációit elvezesse Jézushoz. Attól kezdve majd Jézus irányítja az életüket. Így van ez minden tanítvány esetében, legyen felszentelt szolga vagy egyszerű hívő. Valamennyien arra kaptunk meghívást, hogy Jézust vigyük el másokhoz, ne saját magunkat.
Karácsonyi imádság
