Imádság az egyházak egységéért; emlékezzünk meg különösen az Anglikán Közösség egyházairól.
Jón 3,1–5.10; Zsolt 25 (24); 1Kor 7,29–31; Mk 1,14–20
Isten igéje, melyet ma ünneplünk, valóban a „mindennapi kenyerünk”, ahogyan az Úr imádságában imádkozzuk. Táplálja a gondolatainkat, megvilágítja a lépteinket, ahogy a zsoltárok mondják. A II. Vatikáni Zsinat azt szerette volna elérni, hogy a hívő emberek, minden hívő ember ismét vegye kezébe a Bibliát. A kis Sant’Egidio-templom két mellékoltára – az Isten szavának szentelt, melyen számtalan különböző nyelvű Biblia van elhelyezve, illetve a szegények oltára a keresztekkel – egymással szemben helyezkedik el. Emlékeztetnek minket arra, hogy ehhez a két egymástól elválaszthatatlan dologhoz – Isten szavához és a szegények iránti szeretethez – mindenkor hűnek kell maradnunk. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa Isten igéjének vasárnapja mellett bevezette a szegények világnapját is, melyet az egyházi év utolsó előtti vasárnapján, vagyis Krisztus király vasárnapja előtt kell megünnepelnünk. Míg Isten igéjének vasárnapja az évközi idő harmadik vasárnapjára esik, amikor a liturgia Jézus nyilvános működésének, igehirdetésének kezdeteit tárja elénk. Azáltal, hogy ez az ünnep a keresztények egységéért tartott imahét idejére esik, Ferenc pápa azt szeretné hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepe van Isten szavának a keresztény ember életében.
Jézus ugyanazokkal a szavakkal kezdi meg igehirdetését, amelyeket a bebörtönzött Keresztelő János is használt, s amelyek illeszkednek a prófétai hagyományba: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” A megtérés akkor veszi kezdetét, amikor az evangélium elér a szívünkhöz, és megváltoztatja. Ekkor új élet kezdődik számunkra. Valójában azoktól az eseményektől kezdve, amelyek ott történtek aznap a Galileai-tó partján, egészen mostanáig Isten szava folyamatosan azon munkálkodik, hogy a mennyek országának örömhírét eljuttassa mindenkihez, és mindenkit maga köré gyűjtsön kortól és kultúrától függetlenül, s új népet alkosson belőlük. Azon a múlt ködébe vesző napon a Galileai-tó partján két testvérpár, Simon és András, valamint Jakab és János elfogadta Jézus hívását. Azt mondhatjuk, hogy Isten szava máris megteremte első gyümölcseit, mert ahogy az evangélista írja: „Rögtön otthagyták hálójukat, és követték.” Fontos, hogy Isten szava eljusson a ma élő férfiak és nők szívéhez. Ezekben a nehéz időkben sokan várják a remény és a vigasztalás szavait. Ahogyan annak idején a négy halász tette, nekünk is ott kellene hagynunk hálóinkat, hátat kellene fordítanunk kicsinyes gondolatainknak, és engednünk kellene, hogy Jézus sokkal nagyobb szabású álmának részeseivé válhassunk, mely elvezet bennünket világunk tengerének partjára, hogy bedobhassuk a hálónkat.
Imádság az Úr napján
