Iz 55,1–11; Iz 12,2.4–6; 1Jn 5,1–9; Mk 1,7–11
Jézus megkeresztelkedésének ünnepe olyan, mintha egy újabb epifániát ülnénk. A Jordán fölött megnyíltak az egek, és a Szentlélek leszállt Jézusra, akár egy galamb, mely végre megtalálta fészkét. Isten Hatalma végre megtalálta az otthonát. Nem mintha az Úr Lelke nem lett volna már előbb. Már a teremtéstől kezdve létezett, amikor „Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,2); majd pedig jelen volt a szent életű és lelki úton járó emberekben, a prófétákban, az igazakban, a segítő szeretet tanúságtevőiben, úgy Izrael népében, mint a más vallásúak között. Jézusban azonban – születésétől és a napkeleti bölcsek előtt való megmutatkozásától kezdve – a Lélek megtalálja teljes és végleges otthonát.
Keresztsége után Jézus beszélni kezdett. Mondhatni, új hivatással lépett ki a vízből. Keresztsége napján új életre született, új hivatást kapott. Nem foglalkozhatott többé csupán saját magával, a szeretteivel, az otthonával, a hétköznapi gondjaival. Amint megkeresztelték, Jézus kiemelkedett a vízből, és lám, megnyíltak az egek, és egy hang az égből ezt mondta: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Jézusnak a keresztsége után mondott prédikációja által Isten közelebb jött hozzánk, a békés jövő nem elérhetetlen többé, a remény nem fogyott el, az embert nem tiporják el többé a földön, nem önnön sorsának rabja. Mindegyikünk gyermekké vált, akit szeretnek és féltőn óvnak.
Isten szeretete személyre szóló, egyedi, semmi más célja nincs, mit a vele megélt szeretet. Ez az a jövő, melyet Isten máris jelenné tesz, és mindenkinek felajánl, különösképpen azoknak, akiknek az élete minden értékét és fontosságát elveszíteni látszik. A keresztény ember soha nem egyke, mert Isten mindenkinek Atyja. Minden egyes megkeresztelt ember fivérekkel és nővérekkel gazdagodik. Testvérként kell élnie: az lesz a dolga, hogy gazdagítsa ezt a testvériséget, szője tovább a barátságot, ápolja a szolidaritást. Ma, amikor a keresztelőkútnál gyermekekké válunk, fiakká leszünk, az Úr valamennyiünktől kér valamit. Nem nagyszerű beszédeket vagy ígéreteket, hanem csak olyan szívet, amely képes önmagát szeretni, hogy Istentől, a jóságos Atyától tanulva másokat is szeretni tudjon.
Imádság az Úr napján
