A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak Urunk Jordánban történt megkeresztelkedését és a világban való megjelenését (epifánia) ünneplik ezen a napon.
Iz 60,1–6; Zsolt 72 (71); Ef 3,2–3.5–6; Mt 2,1–12
„Hordozd körül tekintetedet, és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, és a lányaidat ölükben hozzák.” A prófétának ezek a szavai nyitják meg Urunk megjelenésének ünnepét. Az egyetemesség utáni vágy sürgető érzése tölti be ezt a napot. Az Egyház mély vágyakozása, hogy a föld népei és nemzetei mielőbb találkozhassanak Jézussal, hiszen minden ember szíve mélyén ott él az Isten utáni vágy. Ez a vágy vezette a napkeleti bölcseket arra, hogy azt mondják Heródesnek: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Messzi tájról jött férfiak voltak, gazdagok, a szellem emberei. Keletről indultak útnak Izraelbe, hogy hódoljanak az újszülött Király előtt. Minden hívő arra kap meghívást, hogy lépjen ki önmagából, és tegye meg ezt az utat. Az Egyház, mely arra törekszik, hogy megérintse az emberi szív legmélyét, kezdettől fogva az egész emberiséget látta bennük.
A bölcsek, akárcsak a pásztorok, az eget fürkészték. Egy más, igazságosabb világ eljövetelére várva fölemelték tekintetüket a földről, és megpillantottak egy „csillagot”. A bölcsek arra biztatnak bennünket, hogy fedezzük fel újra, milyen örömöt jelent attól a csillagtól függeni. Ez a csillag az evangélium, az Úr szava, ahogy a zsoltár mondja: „Szavad… világosság az utamon.” Ez a világosság vezet el minket a gyermekhez. Ha nem hallgatjuk, nem olvassuk az evangéliumot, nem elmélkedünk róla, nem igyekszünk tettekre váltani, akkor nem tudunk találkozni Jézussal. A napkeleti bölcsek ugyanis a csillagot követve jutottak el Jézushoz. Belépve „meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak, és hódoltak neki”. Szívük mélyéről fakadt ez az őszinte gesztus. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal együtt ők is megértették, az üdvösség abban áll, hogy szívünkbe fogadjuk ezt a gyermeket.
Egészen másképp reagált Heródes és Jeruzsálem lakói. Amikor tudomást szereztek a gyermek születéséről – a napkeleti bölcsekkel és a pásztorokkal ellentétben –, nem örvendeztek, inkább nyugtalanok lettek. Heródes egészen odáig jutott, hogy elhatározta, Jézusnak meg kell halnia. Ezúttal a bölcsek mentették meg a gyermeket, ők ragadták ki Heródes karmai közül. Más úton tértek vissza hazájukba, ahogy az evangélista írja. Amikor az ember az Úrral találkozik, és befogadja a szívébe, többé már nem lesz olyan, mint azelőtt, nem járhat többé a megszokott utakon. Megváltozik az élete, és ezzel együtt a viselkedése is. A bölcsek ma előttünk járnak, hogy elvezessenek a világ számtalan jászlához, ahol a kicsinyek és gyengék fekszenek. Boldogok vagyunk, ha a pásztorokkal és a bölcsekkel együtt mi is elzarándokolunk a gyermekhez, és szeretettel gondjainkba vesszük. Holott valójában ő az, aki gondunkat viseli.
Karácsonyi imádság
