JANUÁR 27., SZOMBAT

 

A soá nemzetközi emléknapja

 

Mk 4,35–41. A vihar lecsendesítése

³⁵Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: »Menjünk át a túlsó partra!« ³⁶Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. ³⁷Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. ³⁸Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették, s ezt mondták neki: »Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?« ³⁹Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: »Csendesedj és némulj el!« Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. ⁴⁰Azután hozzájuk fordult: »Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?« ⁴¹Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: »Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?«

 

Márk evangéliuma továbbra is azt mutatja meg nekünk, hogyan járja Jézus az emberek útjait. Azzal a sürgető szándékkal jár közöttük, hogy mindenkinek beszéljen az evangéliumról. Ezért nem marad ott a talán biztonságosabbnak látszó helyeken. Azt mondja tanítványainak: „Keljünk át a túlsó partra.” Márk evangéliumában a túlsó part a pogány világot jelképezi, azokat, akik az Izrael Istenébe vetett hittől távol élnek. A tanítványok maguktól nem mentek volna el oda. Mindannyiunkban ott a jól ismert kísértés, hogy megmaradjunk megszokott, otthonos, biztonságos kis világunkban. Jézus kezdettől fogva arra törekszik, hogy kitágítsa a szívünket és az elménket. Az egyetemesség iránti sürgető vágyról beszél a tanítványoknak, mely a későbbi századok során különböző erővel jelent meg. Mai, globalizált világunkban, amely ugyanakkor drámai módon törékeny is, ez a sürgetés még inkább egyértelmű. Igen, az emberiségnek ma, sokkal inkább, mint bármikor a történelem folyamán, arra lenne szüksége, hogy „átkeljen a túlsó partra”, méghozzá a népek közötti szolidaritás és testvériség partjára. A keresztények kulcsszerepet játszhatnak ebben. El kell fogadnunk Jézus meghívását éppúgy, ahogyan az első apostolok tették. Márk ezt írja: „Erre elbocsátották a népet, és magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.” Az átkelés során vihar tör ki. Könnyű ebben a viharban azt a sok-sok vihart látni, amely korunkban sújtja a népeket, és amely sokak életét felforgatja. Mi is gyakran megtorpanunk kisebb-nagyobb érzelmi viharaink hatására. Az apostolok kiáltásában annak a sok férfinak és nőnek a kiáltását halljuk viszont, akiket magukkal sodornak a gonosz ellenséges hullámai. Ebben a kiáltásban gyakran benne van a tehetetlenség és a lemondás is; annak az embernek a beletörődése, akit maga alá gyűrt az élet vihara, és azt hiszi, hogy az Úr távol van, alszik, nem őrködik felette. Legyen ez a kiáltás imádság, hogy a mai idők viharai, a háború és az erőszak üljenek el.

Előesti imádság