Jn 6,1–15. A kenyérszaporítás
1Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment.
2Nagy sokaság követte őt, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken művelt.
3Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival.
4Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
5Amikor
Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá,
megkérdezte Fülöptől: »Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?«
6Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni.
7Fülöp azt felelte neki: »Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.«
8A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt:
9»Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?«
10Jézus
erre azt mondta: »Telepítsétek le az embereket!« Sok fű volt azon a
helyen. Letelepedtek tehát; a férfiak szám szerint mintegy ötezren
voltak.
11Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak.
12Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: »Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!«
13Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg.
14Az emberek pedig, látva a csodajelet, amelyet művelt, azt mondták: »Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!«
15Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
A kenyérszaporítás történetét olvassuk, János evangéliuma szerint. Az evangélista megjegyzi, milyen nagy tömeg követte Jézust a „csodajelek” miatt, amelyeket a betegeken véghez vitt. Jézus felemeli tekintetét, és látja a hozzá igyekvő tömeget. Tekintete nem önmagára figyel. Jézus azt kéri, hogy vele együtt mi is emeljük fel önmagunkra koncentráló tekintetünket, hogy észre tudjuk venni azokat, akik szenvednek és akiknek segítségre van szükségük. Nem a tanítványok ismerik fel a tömeg szükségletét, éhségét. Jézus az, aki észreveszi, és megkérdezi Fülöptől, hol vehetnének kenyeret, hogy jóllakassanak ennyi embert. Fülöp apostol nem tud mást mondani, csak hogy lehetetlen annyi kenyeret szerezniük, hogy ennyi embernek jusson. A lehető legtermészetesebb megjegyzés volt, ugyanakkor a leginkább beletörődő is. András, aki szintén ott volt a beszélgetésnél, előlép, és elmondja, hogy van itt egy fiú, akinél öt árpakenyér és két hal van. Gyakorlatilag semmi. Jézus azonban nem törődik bele, hagyja, hogy az emberek iránti szenvedélyes szeretet vezesse. Megparancsolja nekik, hogy ültessék le a tömeget. És akkor a jelenet nagy lakomává alakul át, ahol mindenki ingyen jóllakhat. A szinoptikus evangéliumokkal ellentétben az evangélista itt úgy mondja el a történetet, hogy Jézus egyedül cselekszik: ő fogja a kenyeret, ő szaporítja meg, ő osztja szét. Menjünk ki a perifériákra, azok felé, akik várják a szeretetet, az igazságosságot és a békét. Adjuk Jézus kezébe azt a kevés kenyeret, amink van, és megtörténik a csoda. Jézus keze az, amely megsokasítja és szétosztja a kenyeret, keze nem tart meg semmit magának, hanem mindig kitárul, nagylelkűen. Ő megsokszorozza a mi gyengeségünket. A csoda folytatódik, ha ahhoz a fiúhoz hasonlóan mi is felhagyunk a tanítványok szűkkeblűségével, és az Úr kezébe adjuk, amink van, szegényes árpakenyereinket. A tömeg királlyá akarta tenni Jézust. Ő azonban a hegyre menekült, egyedül. Jézus nem becsüli le a kenyérre való igényt, viszont hangsúlyozza, milyen nagy szükség van arra, hogy az örök kenyérrel táplálkozzunk: a vele való barátsággal.
A Szent Kereszt imádsága