Szent Márk emléknapja: Barnabással és Pállal, később Péterrel is osztozott az evangélium hirdetésében és a tanúságtételben; ő az első írott evangélium szerzője.
1Pt 5,1–14. Fiam, Márk
1A
presbitereket, akik köztetek vannak, kérem – mint elöljárótársuk és
Krisztus szenvedésének tanúja és az ő dicsőségének is részese, amely a
jövőben ki fog nyilvánulni: –
2legeltessétek
Isten rátok bízott nyáját. Viseljétek gondját, ne kényszerűségből,
hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésből, hanem
buzgóságból;
3nem uralkodva a választottak fölött, hanem mint a nyájnak példaképei.
4S ha majd megjelenik a pásztorok Fejedelme, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját.
5Hasonlóképpen ti ifjak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek! Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert
Isten a kevélyeknek ellenáll,
az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.
10Minden kegyelem Istene pedig, aki meghívott titeket az ő örök dicsőségére Jézus Krisztus által, maga fog titeket – miután kissé szenvedtetek – tökéletesíteni, megerősíteni, megszilárdítani és megalapozni. 11Övé a dicsőség és az uralom mindörökkön örökké! Ámen.
12Szilvánusz által, akit hű testvérnek tekintek, röviden írtam nektek, kérve-kérve titeket, és tanúságot téve arról, hogy ez Isten igaz kegyelme. Tartsatok ki benne! 13Üdvözöl titeket a veletek együtt kiválasztott egyház Babilonban, és Márk, a fiam. 14Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával!
Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok!
Márk, Barnabás unokatestvére fiatalságától kezdve csatlakozott Jézus tanítványainak csoportjához, akik édesanyja házában gyűltek össze, amint ezt az Apostolok cselekedeteiből megtudhatjuk (ApCsel 12,12). A hagyomány azonosítja őt a fiúval, aki Jézus keresztre feszítésekor elmenekült az őrök elől, és csak a rajta lévő leplet tudták megragadni – ez emlékeztet bennünket arra, hogy Jézus követése érdekében mindent le kell vetkőznünk. Amikor felnövekedett, Márk elkísérte Pált és Barnabást első hittérítő útjára, később Péterrel eljutott Rómába is. Itt írta meg a nevét viselő evangéliumot, amely tanúságot tesz Péternek a birodalom fővárosában mondott igehirdetéseiről. Péter első levelének végén Márk együtt szerepel az apostollal Babilonban: ezzel a névvel jelölték akkor Rómát, utalva a keresztények ottani nehéz helyzetére, mely Izrael babiloni fogságára emlékeztetett (Kr. e. 587–538). A levél utolsó fejezetében Péter telve van aggodalommal és szeretettel Márk iránt, akit fiának nevez. Vele együtt írja a keresztényeknek ezeket az utolsó szavakat is, a keresztények alázatosságáról, hogy segíteniük kell az idősebbeket, a közösség szolgálatában. Mindenkit arra buzdít, hogy vessék alá önmagukat elsősorban Istennek, azután pedig egymásnak. Az alázat a keresztényeket Jézushoz teszi hasonlatossá, aki mindenki szolgálatába áll. Szép képet használ az apostol arra, hogy egymást kölcsönösen segítsék: öltsék magukra az alázatosságot, mint egy ruhát (a Káldi-Neovulgáta fordításban: „öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot” – a szerk.). Talán a lábmosás jelenete jutott eszébe az utolsó vacsorán, és emlékszik arra, mire figyelmeztette a mester, miután harsányan tiltakozott: „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.” (Jn 13,8) Az alázat az a magatartás, amely minősíti a tanítványt, és megóvja a gőgtől, ami minden rossz gyökere. Az ellenség (az ördög), aki már a földi kertben is jelen van, a büszkeségen keresztül továbbra is megtéveszt és megkísért minden embert. Az apostol arra buzdít, hogy álljunk ellen neki, és hozzáteszi, hogy ha hitben élünk, legyőzhetjük őt. Péter apostol levelének lezárásakor utal a jövőre, ami a tanítványokra vár: „Rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni.” Igen, szilárdan állva azon a sziklán, amely maga Krisztus, a tanítványok már itt megélhetik „a feltámadottak állapotát”. Márk, „Péter magyarázója” evangéliuma révén segít nekünk, hogy belemerüljünk annak az apostolnak a hitébe, akit az Úr Egyháza élére helyezett.
Imádság az apostolokkal
