ApCsel 3,13–15.17–19; Zsolt 4; 1Jn 2,1–5; Lk 24,35–48
Ennek a vasárnapnak az evangéliumi szakasza húsvét estéjéhez vezet vissza minket. A két emmauszi tanítvány sietve visszatért Jeruzsálembe, és éppen azt mesélik, mi történt velük. Jézus maga jelenik meg közöttük, és így üdvözli őket: „Békesség nektek!” Amikor találkozik velük, ők még mindig hitetlenkednek, rémüldöznek, tele vannak kétségekkel. Nem csak azon az estén találkozott velük. Az Apostolok cselekedeteiben Lukács elmondja: „Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.” (ApCsel 1,3) Úgy is mondhatnánk, hogy Jézus negyven napon át fáradozott azon, hogy megértesse apostolaival halálának és feltámadásának misztériumát, mert számára ez a misztérium a benne való hit központja.
A tanítványok ragaszkodtak kételyeikhez. Tudatában kell lennünk annak, hogy a kételkedésben benne van egy halvány kísértés arra, hogy soha ne kelljen döntenünk, és így meg tudjunk tartani egy kicsit önmagunkból. Kételyeink persze támadhatnak, de ha ápolgatjuk és dédelgetjük őket, az azt eredményezi, hogy okosnak és bölcsnek hisszük magunkat, de valójában szomorúvá válunk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az a negyven nap olyan volt, mint egy nagy iskola, amelynek ideje alatt Jézus elmagyarázta nekik Mózest és a prófétákat. Az evangélista ezúttal a zsoltárokat is említi. A Szentírást és Jézus igehirdetését hallgatva a tanítványokban feloldódtak a kételyeik és feloldódott keménységük, megszabadultak a félelemtől és a rettegéstől. Jézus megmutatta nekik feltámadásának erejét, amellyel legyőzte a gonoszt, és hangsúlyozta, hogy ezt mindenkinek el kell mondani: „Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek, Jeruzsálemtől kezdve.”
Jézus lerombolja annak a teremnek a falait, ahová félelmükben bezárkóztak. Minden nép ott van a gondolataiban. Azt mondja annak a rémült kis csoportnak, hogy minden néphez el kell menniük, kivétel nélkül, hiszen mindenkinek joga van találkozni az evangéliummal, az üdvösség örömhírével, ami a megtérésben áll, vagyis abban, hogy az igehirdetés gyümölcsöt terem bennünk, és megkapjuk az Úr bocsánatát. Húsvét napjától kezdve világos lett Jézus egyetemes álma. A találkozás végén Jézus ezt mondja nekik: „Ti tanúi vagytok ezeknek.” Lukács evangéliuma először használja a „tanú” szót a tanítványokra. A feltámadott Úr azt akarja, hogy szenvedélyes tanúságtevők legyünk, ne pedig bizonytalankodó, óvatos hivatalnokok; örömteli tanúk, és nem bezárt ajtók mögött rettegő tanítványok; tanúk, akik megélik azt, amit továbbadnak, és miközben továbbadják másoknak, megtanulják jobban megélni.
Imádság az Úr napján
