Lk 24,13–35. Az emmauszi tanítványok
13Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, 14s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. 17Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. 18Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« 19Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. 20Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, 23s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
25Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! 26Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« 27És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. 28Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. 30Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. 32Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
Az emmauszi események
felidézésével az Egyház marasztal, hogy ne távolodjunk el húsvét napjától,
inkább újra és újra éljük, tapasztaljuk meg misztériumát, amelyből üdvösségünk
és a világ üdvössége fakadt. Elmondhatjuk, hogy a két tanítvány útja nem ért
véget, mi is ezen az úton járunk. Szomorúságuk a mi szomorúságunk és a
fájdalom, az erőszak szorításában szenvedő sok férfi és nő szomorúsága is.
Milyen sokan vannak ma is, akik megadják magukat, beletörődnek abba, hogy semmi
nem változhat, és a két tanítványhoz hasonlóan visszatérnek kis falujukba,
saját foglalatosságaikhoz, személyes érdekeik bezárt világába! Persze, jó okuk
van a beletörődésre, az evangéliumot gyakran legyőzi a gonosz. Ám ekkor jön egy
idegen – igen, egy olyan ember, aki nem törődik bele a világ uralkodó
mentalitásába, s éppen ezért idegen tőle –, és mellénk szegődik. Ez történik,
valahányszor kinyitjuk a Szentírást, és elkezdünk odafigyelni rá.
Először szemrehányást hallunk, hiszen
kitűnik a távolság az evangélium szavai és a mi lustaságunk, bűneink között, mert
beletörődünk abba, ahogyan élünk és ami a világban történik. Ám ha tovább
hallgatjuk ezt az idegent, ha nyitva tartjuk a fülünket és szívünket szavai
előtt, akkor a két tanítvánnyal együtt mi is érezzük majd, ahogy lángolni kezd
a szívünk és feloldódik a rajtunk eluralkodó félelem. Szükségünk van az
evangéliumi szavakra, hallgatnunk kell őket, hogy kiseperjék elménkből azokat a
banális gondolatokat, amelyek nem engedik, hogy meglássuk az idők jeleit. Az
idegennel folytatott hosszú beszélgetés után, útjuk végéhez közeledve egyszerű
imádság tör fel a tanítványok szívéből: „Maradj velünk”. Az evangélium nem
marad hatás nélkül. Aki hallgatja, az visszatalál az imádsághoz. Jézus pedig
készségesen meghallgatja. Ő maga mondta a tanítványoknak: „Kérjetek és
kaptok” (Jn 16,24). Azon az
estén, húsvét estéjén, Jézus bement, és velük evett. Amikor megtörte a
kenyeret, felismerték. Amikor meglátták a kenyértörés mozdulatát, amit Jézus az
utolsó vacsorán is megtett, a két tanítvány felismerte a Mestert. Nem feküdt
már a sírban. Sőt, elkísérte őket a világ útjain. Azonnal útra keltek, hogy
továbbadják testvéreiknek a feltámadás evangéliumát.
Húsvéti imádság
