Canterburyi Szent Anzelm (1033–1109) emléknapja: bencés szerzetes, Canterbury püspöke, aki az Egyház iránti szeretetből viselte a száműzetést.
ApCsel 4,8–12; Zsolt 118 (117); 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18
„Én vagyok a jó pásztor” – ismételte el nekünk is az Úr ma este, az evangélium hirdetésekor. A pásztor képe az Újszövetség jól ismert képe volt, magát Istent mutatja be úgy, mint népének pásztorát, aki még odáig is elmegy, hogy közvetlenül átveszi nyája vezetését, amikor a vezetőik „hamis” pásztorok. Nagyon szépek Ezekiel könyvének azok a szakaszai, amelyek Istent az igaz pásztorként mutatják be. Jézus itt a „jó” jelzőt használja, vagyis olyan pásztor, akinek „megesik a szíve” a tömeg láttán, mert olyan volt, „mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült”, ahogy Márk írja (6,34). Jézus az igaz és jó pásztor. Ő nem béres, akinek a juhok nem sajátjai, és amikor látja, hogy jön a farkas, otthagyja őket, és „a farkas aztán elragadja és szétkergeti őket”. Jézus az életét ajánlotta fel, hogy megmentsen minket. A halál Jézus számára nem tragikus végzet volt, hanem szabadon választotta, irántunk való különleges, túláradó szeretetének következményeként: „Nem veszi el tőlem senki” – ismétli meg, és hozzáteszi: „magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.”
A húsvét „hatalma”, ereje az, aminek a szemlélésre az Egyház hív minket ezen a vasárnapon is: Jézus szenvedélyes és egyedülálló szeretete. Ez az örömhír, amelyre a világnak szüksége van. A világban nincs hiány farkasokból, akik rabolnak és gyilkolnak, sem béresekből, akik elmenekülnek, és hagyják, hogy a gonosz rátelepedjen a gyengékre, és elpusztítsa őket. Napjainkban is – a háborúk és konfliktusok, a félelem és a keserű magány idején – oly sokan várják még a jó pásztor hírét. „Én vagyok a jó pásztor!” – ismétli Jézus ma este. Olyan ez, mint egy kiáltás, amely áthatja az eget és a kontinenseket. Szükség van egy jó pásztorra, aki kivezeti e világ tömegeit a „sötét völgyből” az üdvösség és a béke helyeire.
A húsvét a jó pásztor ideje, az idő, amikor az élet újra feltámadhat, az idő, amikor lehetséges kijönni a sírból, amelybe a gonosz mintha bezárná mai világunk tömegeit. A Feltámadott a jó pásztora mindenkinek. Ezért mondja Jézus ma is a tanítványoknak: „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.” Jézus nem azt mondja, hogy „egy akol” lesz, hanem „egy nyáj”, mintha minden kerítést, minden falat le akarna bontani. A jó, nagylelkű pásztor egy nyájat akar, vagyis egy népet, egy nagy népet, határok, kerítések nélkül, anélkül, hogy bárkit is magára hagynának és elfelejtenének.
Imádság az apostolokkal
