Jn 6,22–29. Ami Istennek tetszik
22Másnap a tömeg, amely a
tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy
Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül
távoztak el.
23Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott.
24Amikor
tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai,
beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek.
25Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: »Rabbi, mikor jöttél ide?«
26Jézus
azt felelte: »Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem
azért, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és
jóllaktatok.
27Ne
azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az
eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad
nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg.«
28Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?«
29Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«
A kenyérszaporítás után a tó túlsó partján maradt tömeg Kafarnaumba ment, hogy megkeresse Jézust. „A tó túlsó partján” találták meg – jegyzi meg az evangélista. Jézus nem ott volt, ahol keresték. Ha az Urat keressük, mindig túl kell lépnünk önmagunkon, „a tó túlsó partjára” kell menni, a megszokásainkon túlra. Az a tömeg nem értette meg a „jelet”, vagyis a Jézus által véghez vitt csoda spirituális jelentését. A csodák ugyanis nem Jézus hatalmának megnyilvánulásai, hanem „jelek”, amelyek arra az új országra mutatnak, melynek felállításáért lejött a földre. Mint nyáját vezető Jó Pásztor elmagyarázza a tömegnek, mit jelent a csoda, amelynek részesei voltak. És azt mondja nekik: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” A kenyér, ami az égből száll le, maga Jézus, ő Isten országa, az igazságosság, a szeretet, melyet Isten az embereknek ajándékozott. A hívő ember annak betöltésére kapott meghívást, ami „tetszik Istennek”: hogy teljes szívével elfogadja és mindennapi kenyerévé tegye ezt az ajándékot.
Imádság a szegényekért