ApCsel 5,34–42. Gamáliel közbelép
Gamáliel, akit mindenki nagyra tart, felismeri az apostolokkal szemben elkövetett igazságtalanságot. Szólásra emelkedik a főtanácsban, hogy megvédje őket. Beszéde nagy tudásról árulkodik és telve van vallási bölcsességgel: Isten irányítja a történelem eseményeit, és nem helyes ellene szegülni. Vallási meggyőződése vezéreli szavait, amikor felszólal. Azt mondhatnánk, hogy igazságos, előítéletek nélküli ember. Ember, akit a hit vezérel. A főtanács elfogadja Gamáliel tanácsát, és elengedi az apostolokat, ám előbb megkorbácsoltatja őket, megparancsolva nekik, hogy többé ne beszéljenek Jézusról. De hogyan is hallgathatnának az apostolok? Hogyan tarthatnák meg maguknak az evangéliumot? Ez arra emlékeztet minket is, hogy felelősségünk az evangélium hirdetése, még akkor is, ha ellenállást vált ki. Az apostoloknak nyilván eszükbe jutnak Jézus szavai: „Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam.” (Mk 13,9) Hányszor viszont a lustaság, az önmagunkra való túlzott figyelés, a saját szokásainkhoz ragaszkodás gátolja az evangélium hirdetését és továbbadását!
Így válunk a világ szellemének cinkosává. Az apostolok ezért nemcsak a visszanyert szabadságuk miatt örülnek, hanem főleg azért, mert „méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek”. Példa ez arra, hogyan legyünk nagylelkűbbek és kreatívabbak az evangélium hirdetésében. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője hangsúlyozza, hogy az apostolok nemcsak a templomban, hanem „a házakban” is hirdetik az igét. Egész Jeruzsálemben visszhangzik az evangélium szava. Az igehirdetés Jeruzsálemből hamarosan kiterjed majd Júdeára és Szamáriára is. Minket is arra hívnak, hogy mindenhová elmenjünk, és hirdessük a szeretet evangéliumát.
A Szent Kereszt imádsága
