ApCsel 2,14a.22–33; Zsolt 16 (15); 1Pt 1,17–21; Lk 24,13–35
Az evangélium visszavezet minket húsvét napjához, amelyet Lukács evangélista elbeszélésében Jézus szinte teljes egészében két egyszerű tanítványával tölt. Az egyiknek még a nevét sem ismerjük, mert talán neve lehetne bármelyikünké. Ez a két tanítvány szomorúan tér vissza falujába, nem messze Jeruzsálemtől, beletörődve a fiatal názáreti próféta halálába, akit lelkesen követtek.
Ez azt akarja jelenteni, hogy a feltámadás evangéliuma – amely gyakran idegen ettől a világtól és tőlünk is – betör egy szomorú, beletörődött és magába zárkózott emberiségbe, ahogyan az a két tanítvány esetében is történik. Meg voltak győződve arról, hogy Jézus halálával minden véget ért, és semmi sem változhat már. Így válaszolnak az idegennek, aki közéjük áll, és megkérdezi, miért szomorkodnak: „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt.” Hogy is ne gondolnánk a sok ember beletörődésére egy olyan világban, amely képtelen kilépni a háború logikájából, vagy nem akar lemondani azokról a politikai, gazdasági és kulturális döntésekről, amelyek megannyi migráns halálát okozzák, vagy rengeteg idős embert ítélnek magányra és elhagyatottságra?
A húsvéti evangélium – hiszen az idegen maga a Feltámadott – betör közénk, fájdalmas és elveszett világunkba. És itt akarja tölteni az egész napot. Ez Isten igéje hirdetésének értelme mindennap. A beszélgetés elején – ez történik, valahányszor Isten igéjét hallgatjuk – lelepleződik keménységünk és feledékenységünk: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek.” Mind a négy evangélium hangsúlyozza a tanítványok feledékenységét. Hányszor megmondta Jézus, hogy Jeruzsálemben keresztre feszítik, majd feltámad? De ők nem vették komolyan ezeket a szavakat. A húsvét a meghallgatásból indul ki, hogy átmelegedjen a szívünk. A lángoló szívekből fakad az imádság: „Maradj velünk…” Jézus pedig marad, belép velük a házba, és saját maga készíti el a vacsorát, ahogyan azt az evangélista sugallni látszik. Ez történik minden vasárnap a szent liturgiában: az ige hallgatásában átmelegszik a szívünk, és a kenyértörésben megnyílik a szemünk. Így élik a mindenkori tanítványok a húsvétot, a feltámadott Jézussal való találkozást. Késedelem nélkül – mint azok ketten, bár késő este volt – visszatérünk városainkba, szokásos helyeinkre, hogy mindenkinek elmondjuk: Krisztus feltámadt. Húsvétkor újra reménykedhetünk, hogy új idő jön. Jézus velünk együtt kezdi el. Lehetséges egy új világ, az ország látomása: Jézus kezdi el velünk. Kedves testvérek: Krisztus feltámadt!
Imádság az Úr napján
