Április 22., szerda

 

Emlékezzünk Gregoriosz Johanna Ibrahim szír ortodox és Bulosz (Pál) Jazigi görög ortodox aleppói metropolitákra, akiket 2013. április 22-én raboltak el Szíriában. Velük együtt emlékezünk Paolo Dall’Oglio atyára, és imádkozunk mindenkiért, aki emberrablók fogságába esett.

 

ApCsel 8,1b–8. Megkezdődik az első közösség üldöztetése és küldetése

 

A jeruzsálemi üldözés. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamária tájékára.

²Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták. ³Saul ellenben csak úgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket.

A szamáriaiak megtérése.

✴⁴Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. ⁵Így Fülöp Szamária városába került, s ott hirdette Krisztust. ⁶A nép hallva és látva a csodákat, amelyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta. ⁷Mert sok megszállottból – hangosan kiáltozva – kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. ⁸Így nagy volt az öröm ebben a városban.

 

István megkövezése fontos állomás az első keresztény közösség történetében. Megkezdődött a keresztény vértanúság története, ahogyan Jézus maga is mondta magáról: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Néhány évszázaddal később egy keresztény bölcs, Tertullianus a fokozódó keresztényüldözés láttán így fogalmazott: „A mártírok vére a keresztények magvetése.” István megkövezése ugyanis nem csupán az ő elpusztítását célozta, hanem a keresztény igehirdetés megakadályozását is: heves üldözést váltott ki a názáreti Jézus első követőivel szemben. Lukács írja, hogy néhányan Jeruzsálemben maradhattak, míg sokaknak Antiochiába kell menekülniük. Drámai időszak volt az első keresztény közösség életében. Az üldözés azonban elősegítette, hogy a tanítványok más helyekre is eljussanak. Mondhatnánk, hogy Isten igéje az üldöztetés, az ellenségeskedés miatt is elindult a világ útjain. Valóban, az Úr irányítja a történelmet, és a rosszból is ki tudja hozni a jót. Fülöp, a hét diakónus egyike, nagy hatékonysággal hirdette az evangéliumot. Szavait, ahogyan az Úr maga is megígérte a tanítványoknak, csodás jelek kísérték: meggyógyította a betegeket, kiűzte a gonosz lelkeket az emberek szívéből, vigasztalta a szenvedőket, kibékítette az egymást gyűlölőket, békét hozott mindenkinek. Sokan özönlöttek hozzá. Fülöp pedig továbbra is ugyanazt a reményteljes és ünnepi hangulatot keltette az emberekben, mint Jézus, amikor köztük járt. Az evangélium megszabadít a szomorúságtól és a temérdek rabságtól, amelyek megszomorítják az életet. Az öröm az evangélium lényegéhez tartozik. Lukács ezúttal sem mulasztja el ezt kifejezetten megjegyezni: „nagy volt az öröm ebben a városban”. Olyan tanúságtétel ez, amelynek arra kell ösztönöznie keresztény közösségeinket, hogy újra felfedezzék, megéljék és kifejezzék ezt a dimenziót, amely központi jelentőségű az apostoli Egyház tanúságtételében.

Imádság a szentekkel