Szent Márk emléknapja: Barnabással és Pállal, később Péterrel is osztozott az evangélium hirdetésében és a tanúságtételben; ő az első írott evangélium szerzője.
1Pt 5,1–14. Fiam, Márk
1Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: 2Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. 3Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. 4Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
Márk, Barnabás unokaöccse fiatalkorától fogva rendszeresen látogatta Jézus tanítványainak azt a közösségét, amely anyja házában szokott egybegyűlni, ahogy ezt az Apostolok cselekedetei is megemlíti (12,12). A hagyomány szerint ő volt az az ifjú, aki Jézus szenvedésének éjszakáján úgy menekült el a letartóztatás elől, hogy az őt takaró leplet is hátrahagyta, mintha ezzel is arra emlékeztetne, hogy Jézus követéséhez mindenünket le kell vetkőznünk. A felnőtt Márkot Pál és Barnabás kíséretében találjuk első missziós útjukon. Ezt követően Péterrel egészen Rómáig jut. Péter apostol első levelének utolsó fejezetét átjárja az aggodalom és a szeretet Márk iránt, akit a fiának nevez. Vele együtt intézi a keresztényekhez ezeket a zárószavakat is a hívők alázatáról, akiknek segíteniük kell elöljáróikat a közösség szolgálatában. Arra buzdít mindenkit, hogy alázattal forduljanak mindenekelőtt Isten, majd egymás felé is. Az alázat teszi hasonlóvá a keresztényeket Jézushoz, aki mindenkinek a szolgája lett. Szép az a kép, amelyet az apostol szemünk elé idéz: magunkra ölteni az alázatosságot, mint valami ruhát, egymás kölcsönös szolgálatára. Az apostol előtt talán felsejlett az utolsó vacsorán végzett lábmosás jelenete. Az alázat határozza meg a tanítványt, és ez menti meg a gőgtől, amely minden bűn gyökere. A gonosz (a sátán), aki ott volt már az édenkertben, a gőg révén továbbra is minden embert megkörnyékez és kísérti, hogy rabszolgájává tegye. Az apostol arra buzdít, hogy álljunk ellen neki, és hozzáteszi, hogy a hitben legyőzhetjük őt. Péter apostol annak a jövőnek a képével zárja sorait, amely a tanítványokra vár: „…rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni.” Igen, a biztos alapon, azon a sziklán, amely nem más, mint Krisztus, a tanítványok már most megélhetik a feltámadottakra váró állapotot. Márk, aki evangéliuma révén Péter tanítását tolmácsolta, segít megmerítkeznünk annak az apostolnak a hitében, akit az Úr egyházának élére állított.
Imádság az apostolokkal
