ApCsel 6,1–7. A hét diakónus kiválasztása
Még mindig az Egyház életének kezdeténél járunk. Az első felmerülő nehézséget nem doktrinális, hanem a szeretettel, a szegényekkel való törődéssel kapcsolatos kérdés okozza, ami valójában a jeruzsálemi keresztény közösség életének egyik központi dimenziója volt. A jeruzsálemi özvegyek egyenlőtlen bánásmódban részesültek, ami mély megosztottságot okozhatott a törékeny keresztény közösségben. Tulajdonképpen az a helyzet állt elő, hogy a városból származó özvegyek jobb ellátást kaptak, mint a „hellén” özvegyek, vagyis azok, akik a diaszpórából származtak. Az előbbiek előnyben részesültek a segélyek kiosztásakor. Úgy vélték, hogy a szegény szomszédoknak több joguk van, mint azoknak, akik kívülről jöttek. Ez a helyzet a következő évszázadok keresztény közösségeinek életében nagyon gyakran megismétlődik majd. De ez az eltérő bánásmód, amely abból a szűk látókörű megfontolásból fakadt, hogy a szegényeket származásuk, nem pedig szükségleteik alapján osztályozták, erős ellenérzéseket váltott ki a görög származásúak körében. Hogyan is lehetett volna elfogadni, hogy a szolgáló szeretet személyválogató legyen? A közösség megosztottságának kockázatát látva az apostolok összehívják a gyülekezetet, hogy megvitassák a problémát, és úgy döntenek, hogy átszervezik a közösség életét a segélyezés terén is. Mondhatnánk, hogy ez volt az első reform a keresztény közösség karitatív tevékenységét illetően. Valóban szükséges volt összehangolni az evangélium hirdetésének elsődleges feladatát a karitatív tevékenység ugyanolyan fontos feladatával. Lehetetlen volt, hogy az igehirdetés ne nyissa meg az utat a cselekvő szeretetnek; ez utóbbi igazolta az előbbi helyességét. Ezért hét diakónust (szolgát) választottak ki, akiknek feladata éppen a karitatív szolgálat megszervezése volt. Nem mintha a szegények szolgálata csak az ő felelősségük lett volna, hiszen minden kereszténynek kötelessége volt és ma is az, hogy személyesen szeresse és szolgálja a rászorulókat. Az apostolok – akik továbbra is szolgálták a szegényeket, ahogy mindig is tették – megértették, hogy mindenkit a nélkülözők iránti nagylelkűségre kell buzdítani, és gondoskodni kell arról, hogy ez széles körben történjen, kiváltságok nélkül, mindenki iránti szeretettel.
Előesti imádság
