Lk 9,22–25 – Aki elveszíti értem az életét, az megmenti
Lukács evangéliumának ez a szakasza vezet be minket az idei nagyböjti időbe. Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon a felelősségen, ami mindannyiunké: a jó utat vagy a rosszat választjuk-e. Ennek a napnak az evangéliumi szakaszában Jézus is visszatér erre a témára. „Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki pedig elveszíti értem az életét, az megmenti.” Mi persze mindannyian leginkább saját magunkra gondolunk, igyekszünk elkerülni minden nehézséget, minden gondot, minden gyötrelmet, és leginkább a saját érdekeinkkel törődünk. Az önszeretet gonosz ösztöne ez, ami mélyen gyökeret eresztett minden ember szívében. Ehhez az ösztönhöz, mely arra késztet, hogy csak magunkra gondoljunk, társul a mások iránti érdektelenség, sőt olykor egyenesen ellenségesség, főleg mikor lehetséges vetélytársnak vagy ami még rosszabb, ellenségnek érezzük őket. Jézus figyelmeztet, hogy ha így gondolkodunk, mindent elveszítünk. Az önszeretet elkerülhetetlenül a béke, sőt az élet elvesztéséhez vezet. Ezzel szemben aki életét, idejét, energiáját, gazdagságát egy jobb világ építésére áldozza, annak javára válik ez Isten előtt, javára válik magának és másoknak. Jézus figyelmeztet: „Mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul, vagy súlyos kárt szenved?” Állandóan a mindenáron való haszonszerzés lázában égünk, de ez a pusztulásba visz. Jézus egy másik útra tanít, saját példájával. Jeruzsálembe megy, hogy megmentsen, szeressen minket, még ha ez a döntése a szenvedést és a halált hozza is el számára. Ám „harmadnapon” Jézus feltámad. Minden őt követőnek elmagyarázza, milyen elvárásokkal jár az evangélium követése: tagadjuk meg magunkat és vegyük fel a keresztünket. Ez az igazi haszon megszerzésének útja. Aki meg akarja tartani saját életét, vagyis szokásait, önző hagyományait, az elveszíti életét. Ezzel ellentétben aki az evangéliumot és a szegényeket szolgálja szenvedélyes szeretettel, teljes és gazdag életet nyer.
Imádság az Egyházért