Onezimusznak, Filemon rabszolgájának emléknapja, aki Pál apostol testvére volt a hitben.
Mk 8,14–21 – A farizeusok kovásza
Az evangélista olyan jelenetet beszél el, ami gyakran előfordult: Jézus tanítványaival átkel a tavon. Ám ez alkalommal Márk – mintha a figyelmet Jézusra, az élet igazi kenyerére akarná irányítani – megjegyzi, hogy a tanítványok elfelejtettek elegendő kenyeret magukkal vinni. Mintha azt mondaná ezzel Márk, hogy az a kenyér maga Jézus. De amikor az emberek magukkal, saját vitáikkal és sirámaikkal vannak elfoglalva, akkor Jézusról is elfeledkeznek, életük margójára szorítják. Az evangélista utal rá, hogy vita lehetett közöttük arról, ki a felelős a feledékenységért. Jézus azonban közbelép, és felhasználja a helyzetet, hogy új tanítást adjon nekik. Szemrehányást tesz nekik: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallotok?” Jézus egyszerre beszél szemről, fülről, szívről. A látás és a hallás forrása azonban nem más, mint a szív. Hiszen ha szívünk megkeményedett, nem vagyunk képesek se látni, se hallani. Nyitott szívre van szükségünk, ami nem csak önmagával van tele, amit nem mérgezett meg a gőg és az önelégültség. Csakis nyitott szívvel leszünk képesek megérteni mindazt, ami az evangélium körül történik. És ha föl akarjuk ismerni Jézusnak, az örök élet kenyerének köztünk való jelenlétét, akkor arra is szükség van, hogy „emlékezzünk” Isten műveire, csodáira. A tanítványokkal ott volt az „igazi” kenyér, de még nem fogták fel. És ez nem csak jelképes értelemben igaz. A kenyér valóban ott volt köztük. Olyannyira, hogy Jézus emlékezteti őket a kenyérszaporítás nem sokkal azelőtt végbement csodájára, hogy megértsék, maga Jézus „a mennyből alászállott élő kenyér”.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
