Mk 6,30–34 – A tanítványok visszatérnek Jézushoz
Az apostolok visszatérnek Jézushoz, és elmesélik neki, mi mindent tettek. Szép ez a kép, mely lefesti Jézusnak az apostolokhoz fűződő bensőséges kapcsolatát és örömüket, hogy beszámolhatnak neki mindarról, ami történt. Jézus szavának, ami megváltoztat, gyógyít, megment a gonosztól, szüksége van a megerősítésre, támogatásra, gondoskodásra, hogy a lelkesedés ne csupán átmeneti legyen. Hányszor előfordul, hogy föllelkesülünk egy jó kezdeményezés miatt, aztán a lelkesedésünk lelohad, mert erőt vesz rajtunk a lustaság és a figyelmetlenség. Így történik, valahányszor hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a pillanatnyi hangulatunk, a siker vagy a sikertelenség. Gyakran föllelkesedünk, és ugyanilyen gyakran lehangolódunk. Jézus nagyon boldog, amikor végighallgatja a tanítványok örömteli beszámolóit, de pásztori, sőt szinte anyai érzékenysége arra ösztönzi, hogy maga köré gyűjtse az övéit, és pihenésre biztassa őket: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Ez nem a harcos pihenője, hanem megpihenés a hallgatásban és az imádságban. „Gyertek velem külön…” Jézus mindennap hív, hogy vele legyünk. Jézussal lenni az elsődleges feladat mindazok számára, akiket elhívott tanítványának. Ha egy kezdeményezés alapjainál – legyen az bármilyen szép is – nincs ott a hallgatás és az imádság, nem lehet tartós. Ezért meg kell kérdeznünk magunktól: napunk mekkora részét töltjük Jézussal, az imádságban, az Isten szaván való elmélkedésben, az Oltáriszentség előtt? Az Egyház sok lehetőséget kínál arra, hogy „Jézussal legyünk”. Aki azt mondja, hogy nincs ideje, valójában nem akar erre időt szakítani. Magunkra ugyanis mindig akad időnk. Csak azoknak, akik Jézussal vannak, lesz meg az elegendő kenyerük, hogy jóllakassák a szükséget szenvedők sokaságát. Máskülönben a rászorulók válasz nélkül maradnak.
Előesti imádság