Mk 7,31–37 – A siketnéma meggyógyítása
Jézus továbbra is pogány földön hirdeti az evangéliumot. Néhányan a pogányok közül, akikhez elért a fiatal próféta gyógyító erejének híre, elébe vezetnek egy siketnéma embert. Jézus magával viszi és félrehívja, távol a tömegtől. Az evangélium továbbra is hangsúlyozza, hogy a gyógyulás – legyen az testi vagy lelki – mindig a Jézussal való közvetlen kapcsolat által jön létre. Személyes, közvetlen kapcsolatba kell kerülni Jézussal: a szemébe kell nézni, meg kell hallgatni a szavait, akár csak egyetlenegyet. Jézus most is először a kezével érintette meg a siketnémát, azután az ég felé fordult imádságával, és csupán egyetlen szót mondott: „Effata!”, azaz „Nyílj meg!”, az pedig meggyógyult: hallani és beszélni kezdett. „Nyílj meg!” – mondja Jézus nekünk is, akik gyakran süketek és némák vagyunk. Süketek az Úr szavára és a szegények kiáltására, némák az imádságra meg hogy választ adjunk azoknak, akik segítséget és támogatást kérnek tőlünk. Nem sokkal ezután Jézus megkérdezi tanítványait: „Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallotok?” (Mk 8,17–18) A tömeget viszont velük ellentétben azonnali és gyorsan terjedő ámulat fogja el Jézus gyógyító erejű szeretete láttán. Ha kinyitjuk fülünket az evangélium előtt, és meglátjuk a belőle fakadó csodákat, akkor mi is úgy kiáltozunk majd, mint az a tömeg: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”
A Szent Kereszt imádsága
