Szent Cirill (†869) és Metód (†885) emléknapja: szláv egyházatyák és Európa védőszentjei.
Lev 13,1–2.44–46; Zsolt 32 (31); 1Kor 10,31–11,1; Mk 1,40–45
Ezen a napon az evangéliumi szakasz egy száraz megjegyzéssel veszi kezdetét: „Egy leprás jött hozzá.” Teljesen szokatlan volt, hogy egy leprás oda merjen menni valakihez, hiszen betegsége miatt köteles lett volna távol tartani magát az emberektől. A leprás nem élhetett együtt a többiekkel, és ez még szörnyűbbé tette ezt az amúgy is borzalmas betegséget. A koronavírus-járvány idején hónapról hónapra megéltük, milyen nehézségeket okoz életünkben az érintkezés tilalma. Sokan leírták gondolataikat ezzel kapcsolatban, és valamennyien egyetértettek abban, hogy amint lehetséges, újjá kell építenünk kapcsolatainkat. Úgy vagyunk teremtve, hogy közösségekben, kapcsolatokban éljünk. Mind érzékeltük a veszélyt, hogy a kényszerű, bár természetesen jogosan elvárt bezárkózás esetleg romboló magánnyá alakul. Amikor a leprás kirekesztésére gondolunk, eszünkbe kell jutnia egy másik kirekesztésnek is: hatalmas tömegeket szorítunk az élet peremére; kicsiket és nagyokat, szegényeket, időseket, romákat, migránsokat, börtönben raboskodókat, magányosakat. És ilyenkor nem vagyunk híján a jogosnak tűnő indokoknak sem.
Az evangéliumban szereplő leprásnak sikerült átlépnie azokat a gátakat, melyek Jézustól elválasztották. Megérezte, hogy Jézus nem fogja visszautasítani. Már híre ment könyörületességének, szeretetének és annak, hogy különös jóindulattal viseltetik a szegények, a betegek iránt. Ahol csak megjelent, új légkört teremtett, amiben az együttérzés és a könyörületesség uralkodott, ami vonzotta a betegeket, a bűnösöket, a szegényeket és a leprásokat is. Mindenhonnan hozzá igyekeztek. Az evangéliumban szereplő leprás Jézus lába elé veti magát. Nem beszél sokat, nem magyarázza betegségét, egyszerűen csak annyit mond, hittel telve: „Ha akarod, megtisztíthatsz!” A leprás nem kételkedik benne, hogy Jézus meggyógyíthatja, de nem tudja, vajon meg akarja-e tenni. A többiek bizalmatlansága rá is átragad. De Jézus reményt sugall. A leprás elkeseredettsége előtte hitté és imádsággá változik. Jézus, az együttérző nem tudja nem meghallgatni, kinyújtja a kezét, és megérinti. Az életerőt adja át neki. A leprás pedig új életre kel, mint amikor az elszáradt növény kivirágzik. Ez az evangéliumi jelenet arra késztet, hogy vegyük észre és hallgassuk meg, érintsük meg és érezzük át a mai „leprások” millióinak hatalmas ínségét, megváltás iránti hatalmas szükségét. Válaszában Jézus elénk tárja, mi Isten akarata mindenfajta rosszal kapcsolatban: „Akarom, tisztulj meg!” Igen, Isten akarata egyértelmű: küzdeni kell mindenfajta rossz ellen, mindenfajta kiközösítés, eltávolítás, kirekesztés ellen. A férfi képtelen volt hallgatni arról, ami vele történt, talán éppen azért, mert megérintette ez a teljességgel egyedülálló és elképzelhetetlen szeretet. És magunknak is azt kell kívánnunk, hogy ne tudjunk hallgatni. A leprás nem engedelmeskedett, úgy elhíresztelte a történteket, hogy ezután Jézus nem tudott bemenni a városokba, annyira sokan keresték. Ő, aki nem az emberek, hanem Atyja tetszését kereste, különböző helyekre vonul vissza. Az emberek mindazonáltal nem tévesztették szem elől, és továbbra is a nyomában maradtak. Ma, még sokkal inkább, mint régen, szükségünk van egy „emberre”, aki előttünk jár, ahogyan Jézus tette. Ez az Egyház meghívása ma is minden tanítvány számára.
Imádság az Úr napján
