Bölcs 6,12–16;
Zsolt 63 (62); 1Tessz 4,13–18; Mt 25,1–13
1Akkor
hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és
kimentek a vőlegény elé. 2Öt közülük ostoba volt, öt pedig
okos. 3Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem
vettek magukhoz olajat. 4Az okosak viszont lámpásaikkal együtt
olajat is vittek edényeikben. 5Mivel a vőlegény késett,
mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. 6Éjfélkor aztán kiáltás
támadt: ‘Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!’ 7Ekkor a szüzek
mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. 8Az ostobák
ekkor így szóltak az okosakhoz: ‘Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink
kialszanak.’ 9Az okosak ezt válaszolták: ‘Nehogy ne legyen elég
se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek
magatoknak.’ 10Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a
vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót
bezárták. 11Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ‘Uram,
uram! Nyiss ki nekünk!’ 12De ő így válaszolt: ‘Bizony, mondom
nektek: nem ismerlek titeket.’ 13Legyetek tehát éberek, mert
nem ismeritek sem a napot, sem az órát.
Az evangélium fontosnak tartja pontosítani, hogy a példabeszédben szereplő tíz szűz közül öt balga, öt pedig bölcs. Bölcsességük az elbeszélés szerint abban áll, hogy nemcsak lámpást visznek magukkal a benne lévő olajjal, hanem tartalék olajat is. Az öt balga szűz magabiztos. Azt gondolják, előrelátók voltak, hogy nem vittek magukkal tartalék olajat. Ám akad egy kis gond: a vőlegény késik, késő éjszakáig elmarad. Mi sem egyszerűbb, a szüzek hagyják, hogy elnyomja őket az álom. Valóban könnyű elszenderedni a saját szokásainkban; könnyű hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk az önszeretet meggyőző fásultsága vagy éppen saját nárcizmusunk nehézkessége. Milyen gyakran becsukjuk a szemünket, hogy ne kelljen körülnéznünk! Mindegyik szűz elalszik, úgy a balgák, mint az okosak. Mindenkit, még a legjobbakat is elnyomja az álom. Nem aludt talán el Jézus három kedves barátja is éjjel a Getszemáni-kertben, miközben ő a haláltusáját vívta? Mindannyian szegény emberek vagyunk, akik hagyjuk, hogy elragadjon minket az álom, a lemondás, a tónustalan, lomha élet. De ezen az éjszakán – nemcsak akkor, hanem a világnak a mostani, a világjárvány miatt félelemmel és lemondással teli időszakában is – hirtelen felhangzik a kiáltás, amely a vőlegény érkezését hirdeti: „Itt a vőlegény, menjetek ki elébe!” Mi ez a kiáltás? Ez Isten szavának kiáltása, ez az igehirdetés hangja, amely gyakran a szívek pusztájába kiált. Isten kiáltása, aki társakat kér, aki szeretetet kér. Ez az a kiáltás, amely a háborúban álló országok sötét éjszakájából tör fel, amely a világjárvány idején a betegek ágyából tör fel. Ez a kontinenseket átszelő menekültek millióinak kiáltása, a magányos időseké, akik társaságért kiáltanak, de akiktől napjainkban ezt kegyetlenül megtagadják. Ez az egyre növekvő számú és magukra hagyott szegények kiáltása. A kiáltás fölébreszt minket álmunkból, és arra késztet, hogy felkeljünk, és az Úr elé menjünk. Ahogyan a zsoltár énekli: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.” Aranyszájú Szent János azt írja kommentárjában, hogy a tartalék olaj a szegények segítése, a nekik adott alamizsna. Igen, szükségünk van a kiáltásra és a tartalék olajra, vagyis Isten szavára és a szegények iránti szeretetre, különben a sötétség győz, a találkozás nem történik meg, és kívül maradunk. A példabeszéd vége meglepően keserű és kemény. A vőlegény azt mondja a késve érkező öt balga szűznek: „Nem ismerlek benneteket.” Nem áll a rendelkezésünkre végtelen alkalom. Ha irgalmas szeretet nélkül élünk – Isten szava és a szegények iránti szeretet nélkül –, akkor sok testvérünkkel nem találkozunk.
Imádság az Úr napján
