Mindenszentek ünnepe: megemlékezünk minden szentről, akiknek neve föl van írva a mennyben.
Velük együtt fordulunk az Úrhoz, hogy ismerjen el minket gyermekeinek.
Ma mindenszentek ünnepe van. A Jelenések könyve együtt említi vala- mennyiüket: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág.” Férfiak és nők, minden népből és nemzetből. Történetük, hovatartozásuk különböző, de mind befogadták Isten irgalmát, és kitartottak az evangéliumi úton. Ez a hatalmas sokaság most az Atya házában lakik, ahol a feltámadt Jézus valamennyiüknek helyet készített. Ez a nép nem tőlünk elkülönülve él egy általunk megközelíthetetlen világban. Nagy nép ez, amely a mostani, utolsó időkben is tovább növekszik, hiszen sokan vannak, akik ma is tanúságot tesznek az Úrban való hitükről akár vértanúságot is elszenvedve. A szent liturgia összekapcsol bennünket a szentek örömével a mennyben: „Mert a te jóságodból ünnepeljük a mai napon a dicsőség városát, a mennyei Jeruzsálemet, mely anyánk és végső célunk, hol megdicsőült testvéreink kórusa mindörökké magasztal téged” – szól a prefáció. Ez a hatalmas mennyei nép nincs távol tőlünk. Itt áll előttünk. Abban a sorsban jártak előttünk, amit nekünk is készített az Úr. Az ünnep segít megérteni, hogy a szentség nem a halál után veszi kezdetét, hanem akkor, amikor csatlakozunk Isten csa- ládjához, amikor „elkülönülünk” (ezt jelenti a „szent” kifejezés) a bűntől és a haláltól, és Isten szent népének tagjai leszünk.
Mi már Isten gyermekei vagyunk, mert befogadott népébe, mert életet adott nekünk az Egyház, az anya, aki továbbra is szeretettel és türelemmel hajol fölénk, hogy fölfelé, az ég felé, a mennyei Jeruzsálem felé vezessen. Ez az anya nap mint nap kísér minket az irgalmasság útján, fáradhatatlanul gyűjt egybe minket imádságra mindenütt a világon, tekintetünket Isten ege felé emeli, hogy már ma megízleljük azt, amivé holnap leszünk.
Ha a földi zarándokútját járó Egyházat szemléljük, melynek számtalan gyermeke már az égben van, megláthatjuk ajándékba kapott fivéreink és nővéreink arcát, tekintetünk összetalálkozik a szegények és gyöngék tekintetével, akiket az Úr ránk bízott, hogy viseljük gondjukat, szeressük őket testvérként. Igen, ebben az anyában (az Egyházban) és ezekben a szegényekben láthatjuk meg a földön annak a szent népnek az arcát, mely már megérkezett az égbe. Ebbe a látomásba illesztjük be gondolatainkat, cselekedeteinket, választásainkat és terveinket, mert ez Isten szent népe.
Imádság a szentekkel
