Megemlékezünk Zakariásról
és Erzsébetről, akik öregségükben adtak életet Keresztelő Jánosnak.
Mal 1,14b–2,2b.8–10;
Zsolt 131 (130); 1Tessz 2,7b–9.13; Mt 23,1–12
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és
tanítványaihoz: 2»Az írástudók és farizeusok Mózes székében
ülnek. 3Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és
tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem
teszik. 4Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és
raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem hajlandók megmozdítani
azokat. 5Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az
emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. 6Szeretik
a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, 7a
köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. 8Ti
ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind
testvérek vagytok. 9Atyátoknak se hívjatok senkit a földön,
mert egy a ti Atyátok, a mennyei. 10Ne hívassátok magatokat
mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. 11Aki
közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok. 12Mert aki önmagát
felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.
Jézus a templomban volt, ahol négy imaházat alakítottak ki, melyekben
az írástudók felolvasták, majd magyarázták a törvényt a hallgatóságnak. A zsinagógában
volt egy külön szék azok számára, akik a Szentírást magyarázták. Ezt nevezték Mózes
székének, az elnevezéssel is sugallva, hogy Mózes jelen van abban, aki a törvényt
magyarázza. Jézus első kijelentése pontosan erről a székről szól, amelyet a farizeusi
irányzat írástudói foglaltak el. Amikor a Szentírást magyarázzák – állítja
Jézus – a tanításuk helyes és betartandó, ám a viselkedésük nem követendő. Jézus
a bizonygatott elvek és az egyén élete közötti távolság megbélyegzését a filaktériumok
(kis kocka alakú bőrtokok, amelyek bibliai szövegeket tartalmazó
pergamentekercseket tartalmaznak, és amelyeket a bal karra és a homlokra kötnek)
kiszélesítésének kritikájával kezdi. E bőrtokok eredete sokatmondó: Isten szavára
emlékezni kell (ezért helyezik a homlokra), és a gyakorlatba kell ültetni (ezért
helyezik a karra). Mindez azonban puszta külsőséggé vált. Jézus ezután felidézi
a bojtok megnagyobbításának gesztusát. A bojt a köntös négy csücskén elhelyezett,
zsinórral átkötött szövet- fonat. „Ha rájuk tekintetek, emlékezzetek az Úr parancsaira,
hogy azok szerint járjatok el, ne szívetek és szemetek vágyait kövessétek, s így
hűtlenségbe essetek” – olvassuk a Számok könyvében (Szám 15,38–39). Végül Jézus
azokkal a címekkel polemizál, amelyeket az írástudók és a papok követeltek a néptől.
Ezek közül a legismertebbet emeli ki, a rabbit, ami azt jelenti: ’tanítóm’. Jézus
nem utasítja el a tanítás küldetését, éppen ellenkezőleg, elvárja azt. A tanítás
azonban Isten szavának továbbadása kell hogy legyen, nem pedig a tanító saját szavának
hirdetése. Minden hívő az evangéliumnak van alárendelve: egyedül ez a Szó az, amit
mindig és mindenütt hirdetnünk és élnünk kell. Ez az egyetlen vagyonunk. Ahogy nekünk
csak egy Szavunk van, úgy csak egy Atyánk van, a mennyei Atya. Egyedül neki tartozunk
engedelmességgel. Mindannyiunk életében erős a kísértés, hogy sok szót mondhassunk
ki, és sok úrnak engedelmeskedjünk. Az evangélium azonban emlékeztet bennünket arra,
hogy csak egy a mester, és csak egy az Atya. Neki köszönhetjük az életet és az
üdvösséget.
Imádság az Úr napján
