Borromeo Szent Károlynak
(†1584), Milánó püspökének emléknapja
Róm
11,1–2a.11–12.25–29. Isten üdvözíti a népét
Izrael üdvtörténeti szerepéről szóló harmadik elmélkedésében
Pál azt próbálja megragadni, mi lehet Isten terve a népével. Miután kijelenti, hogy
az igazi Izrael csak az a kis maradék, amely hűségesnek bizonyult Istenéhez, és
elfogadta Jézust mint Messiást, Pál fölveti azok problémáját, akik nem tették meg
ezt a döntő lépést. Gondolhatjuk-e, hogy Isten azzal, hogy zsidókból és pogányokból
álló népet választott, eltaszította magától a történelmi Izraelt, és sorsára hagyta?
Az Úr bizonyosan nem hagyta el a népét – állítja Pál határozottan a kezdetektől
fogva. Pál a zsidóság és az új szövetség között titokzatos kapcsolatot lát (amely
az üdvtörténetnek még nem ismert pillanatában válik majd láthatóvá). Ez egy titokzatos
kapcsolat, de minden bizonnyal az üdvösségtörténet része. Az új szövetség úgy kötődik
a régihez, mint az új oltvány a régi ághoz, amire oltják. Az új szövetség híveinek
azonban nem szabad gőgössé válniuk, ellenkezőleg, hálát kell adniuk, hogy meghívták
őket az üdvösségre. Pál apostol gondolatait egy, az isteni bölcsesség mélységeit
dicsőítő himnusszal zárja, mely bölcsesség soha nem szűnik meg irányítani az emberi
történelmet. Pál azt írja a rómaiaknak: „Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul
hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok.
A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg
nem térnek, akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget.” Ez prófétai, történelmi
látomás, amely egyedülálló hasonlóságot fed fel a régi Izrael és a Krisztusban hívők
között.
Előesti imádság
