NOVEMBER 22., SZERDA

 

2Makk 7,1.20–31. A hét testvér vértanúsága

 

 ¹Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket.

²⁰De különösképpen csodálatra méltó, és a jók emlékezetére érdemes az anya, aki Istenbe vetett bizodalmában hősies lelkülettel viselte el azt, hogy egy napon hét fiát látta elveszni. ²¹Bölcsességgel telve, mindegyiküket a saját nyelvén lelkesen buzdította, az asszonyi lelkülettel a férfias bátorságot egyesítve ²²így szólt hozzájuk: »Nem tudom, mi módon jelentetek meg méhemben. Nem én ajándékoztam nektek szellemet, lelket és életet, és nem én illesztettem össze egyiketeknek sem a tagjait, ²³hanem a világ Teremtője, aki megalkotta az embert eredetébe, és mindennek megadja létét. S ő irgalmasságában vissza is adja nektek lelketeket és életeteket, ha ti most föláldozzátok magatokat törvényeiért.« ²⁴Antióchosz pedig, bár látta, hogy megvetik őt, anélkül, hogy törődött volna a gyalázkodónak szavaival, nemcsak szóval biztatta a még életben lévő fiatalabb testvért, hanem esküvel ígérte neki, hogy gazdaggá és boldoggá teszi, felveszi barátai sorába és megadja neki azt, amire szüksége van, ha elpártol atyáinak törvényeitől. ²⁵S mivel az ifjú semmiképpen sem adta ehhez a beleegyezését, a király odahívatta az anyát, és unszolta őt, hogy segítse megmenteni az ifjút. ²⁶Amikor aztán már sok szóval biztatta, az megígérte, hogy a lelkére fog beszélni fiának. ²⁷Aztán lehajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására saját nyelvén így szólt: »Fiam! Légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak és mind ez ideig neveltelek. ²⁸Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten. ²⁹Ne félj tehát ettől a hóhértól, hanem légy méltó testvéreidhez! Osztozz a sorsukban, és szenvedd el a halált, hogy egykor, az irgalmasság idején testvéreiddel együtt visszakapjalak téged is!« ³⁰Miközben ezeket mondta, így szólt az ifjú: »Mire vártok? Én nem engedelmeskedem a király parancsának, hanem a törvény parancsának, amit Mózes adott nekünk. ³¹Te pedig, a héberek minden bajának szerzője, nem kerülöd el Isten kezét.

Ebben a szövegben az utolsó, legfiatalabb makkabeus testvér vértanúságáról olvasunk. Ez a szakasz a fiát a halál elfogadására buzdító anya cselekedetét hangsúlyozza, valamint IV. Antiokhosz királyét, aki arról akarja meggyőzni a fiút, hogy hagyja el atyái hitét. A történet világossá teszi, hogy az isteni törvényhez való hűség vértanúsággal is jár. Az anya ismeri az isteni törvény elsőségét, és arra buzdítja fiát, hogy nyugalommal fogadja a halált. Számára az Úr erősebb a fájdalmaknál és magánál a halálnál. Ezért felülemelkedik a test kísértésén, ami arra késztethetné, hogy a hite megtagadása árán mentse meg fiát a haláltól. Ez az édesanya tudta, hogy úgy megölte volna a fiát – így inkább úgy döntött, hogy még egyszer megszüli, de ezúttal az örök életre, arra, amelynek nem lesz vége, és amit senki sem vehet el. Azt mondhatnánk, abban a pillanatban ő is vértanú volt, vagyis egy hívő asszony, aki éppen életet ad fiának. Hasonlóan fogalmazott Romero érsek egy salvadori katonák által meggyilkolt pap ravatala fölött tartott szent- beszédében. Azt mondta, az evangélium minden kereszténytől kéri, hogy legyen mártír. Ez, mint ennek a papnak az esetében, akár konkrétan a vére kiontását is jelenti. Mindenesetre az evangélium azt mindenkitől kéri, hogy adja oda az életét. Romero érsek példaként az édesanyát említette, aki a méhében megfogant gyermekét kilenc hónapig hordozza, majd megszüli, szoptatja, táplálja. Nos, mondta Romero, ez az édesanya vértanú, mert gyermekének adja életét. Az evangélium olyan szeretetről beszél, amely nem ismer határokat. Így volt ez Jézus esetében is.  

 

Imádság a szentekkel