36Júdás és testvérei
pedig így szóltak: »Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel,
tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!«
37Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre.
52A száznegyvennyolcadik
esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik
napján pedig már kora reggel nekiláttak
53és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán.
54Ugyanabban
az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt,
újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett.
55Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket.
56Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és öröm ujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat.
57A
templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették.
Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket.
58Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat.
59Júdás
pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy
évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától
kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az
oltárszentelés ünnepét.
A hallott szentírási rész a Júdás Makkabeus tetteiről szóló szakaszhoz tartozik, aki hat éven keresztül vívott háborút a külső és a belső ellenség ellen. Jeruzsálembe érve meg akarja tisztítani a templomot, amit a bálványimádás gyakorlata megszentségtelenített, és helyre akarja állítani az eredeti vallás- gyakorlatot. A templomhoz érve drámai látvány tárul a szeme elé: „Látták az elpusztított szentélyt, az égőáldozat megszentségtelenített oltárát, a föl- égetett kapukat, az előudvarokban a bozótot, amely mint valami erdőben vagy hegyen, úgy elburjánzott, és a szétrombolt helyiségeket.” A szent könyv írója bemutatja Júdás népének a pusztítás láttán érzett szomorúságát és fájdalmát. Júdás úgy dönt, hogy csapatának egy részét a magukat bástyákkal körülvevő szír helyőrség ellenőrzésére küldi, miközben ő maga a templom megtisztításán és a vallásgyakorlat körülményeinek visszaállításán fáradozik. Elsőként leromboltatja a pogányok által átépített oltárt, amelyen „szörnyű undokságokat” vittek végbe. A megszentségtelenített köveket elkülönített helyre vitték, hogy ott várják be egy olyan próféta érkezését, aki majd tudni fogja, hová helyezzék őket. Azonnal munkához láttak, hogy az oltárt újra fölépítsék a törvény előírásának megfelelően, tehát még faragatlan, vas által nem érintett – mert az a mózesi törvény értelmében megszentségtelenítené (Kiv 20,25) – köveket használva. Nem egyszerűen az épület felújításáról volt szó, hanem a szövetségéről is, amihez továbbra is hűnek kellett maradni. Ezért bevezették az oltár felszentelésének ünnepét, amit minden év decemberében meg is ülnek. Arról az ünnepről van szó, amelyről János evangélista a görög nevén emlékezik meg az „encenia” ki- fejezéssel (Jn 10,22), míg a zsidók a mai napig a „hanuka” szót használják rá, aminek jelentése: ’felszentelés’.
A Szent Kereszt imádsága
