Jer 23,1–6; Zsolt 23 (22); Ef 2,13–18; Mk 6,30–34
„Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit!” Ez a buzdítás összecseng a mostani időszakkal, amikor sokan készülnek a pihenésre, vagy talán még inkább a csendre, hogy komolyan visszatérjenek a belső élethez. A vasárnapi liturgia „félre”, azaz a hétköznapi elfoglaltságainktól, legyen az akár a nyaralás, eltérő helyre vezet bennünket, hogy beszélgessünk az Úrral, hogy igaz szót halljunk az életünkről, hogy tápláljon minket egy olyan barátság, amely szilárd marad, hogy olyan erőt kapjunk, amely képes megtartani bennünket. Ez történik az evangéliumi történetben, amikor Jézus és a tanítványok beszállnak a bárkába, hogy átkeljenek a túlsó partra. Az átkelés a két part között a vasárnapi szentmiséhez hasonlítható. Összeköt minket a tenger két partjával, amely mindig tele van rászoruló emberekkel.
A túlsó partra érve újra ott várja a tömeg Jézust. Talán az emberek látták, merre megy a bárka, és megsejtették, hol fog kikötni. Előrementek, és előbb odaértek. Amint kiszáll a bárkából, Jézust újra körülveszi a tömeg. Keresztelő Jánost nemrég ölték meg, és nem maradt más próféta. Ritka volt Isten szava. Igaz, a templom tömve volt emberekkel, és a zsinagógák zsúfolásig megteltek; olyannyira, hogy sokan azt mondták, a vallás győzött. Mégis az emberek, mindenekelőtt a szegények és a gyengék, nem tudták, hogy kiben bízzanak, kiben reménykedjenek, melyik ajtón kopogtassanak. Az evangéliumi szakasz utolsó szavaiban ott visszhangzik a teljes ószövetségi hagyomány a vezetőkről, akik magukra hagyják népüket. Jeremiás próféta hangos szóval kiált: „Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és szétszélesztik legelőm nyáját!” Maga az Úr veszi gondjába népét: „Magam gyűjtöm össze nyájam maradékát mindazokból az országokból, ahová elűztem őket; visszahozom őket legelőikre. Mindennek a titka az Úr népe iránti együttérzésében van elrejtve. Ez az együttérzés hajtotta Jézust, amikor elküldte a tizenkettőt, hogy hirdessék az evangéliumot és szolgálják a szegényeket. Ez sarkallja őt arra, hogy amint kiszállt a bárkából, rögtön újrakezdje munkáját. Ez az, amit mindenkori tanítványaitól is kér.
Imádság az Úr napján
