Mt 13,1–9. Példabeszéd a magvetőről
1Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a
tenger mellett. 2Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ezért
beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt.
3Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: »Íme, kiment a
magvető vetni. 4Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre
esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. 5Más magok köves
helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen
a földben. 6De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel
nem volt gyökerük, elszáradtak. 7Néhány másik a tövisek közé
esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. 8Végül más
magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a
másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. 9Akinek van
füle, hallja meg!«
Ebben az evangéliumi szakaszban Jézust a Galileai-tó partján
látjuk, ahol bárkába kell szállnia, hogy onnan beszéljen a hatalmas tömeghez, amely
miatta gyűlt össze. Fontos példabeszédet mond nekik, amit, és ez igen ritka az
evangéliumokban, ő maga magyaráz meg. Alapgondolata világos: a hívő az
evangélium meghallgatásából táplálkozik, nem saját elgondolásaiból. Kimegy a magvető
vetni, és széles karmozdulatokkal veti a magot. Úgy tűnik, nem törődik a talaj
kiválasztásával, mivel sok mag félrehull. Csak azok hoznak termést, amelyek jó
talajba hullanak. Jézus, bár nem mondja ki, a magvetőhöz hasonlítja magát. Rá,
csakis rá jellemző, semmiképp sem ránk, ez a nagylelkűség, ahogyan a magot
veti. Ez a magvető egyáltalán nem számítgató. Úgy látszik, nem csak a felszántott,
jó földbe szórja a magokat, hanem az útra, a köves talajba, mindenfelé, abban a
reményben, hogy kihajt. Egyetlen kis területet sem hagy ki. A föld az
emberiség, minden ember, beleértve minket is. A földek különbözőségében
nem nehéz fölismernünk a társadalom és az egyes emberek összetettségét. Jézus
mindazonáltal nem akarja az embereket két csoportra osztani a jó és rossz
földek mintájára. A közösségekben és mindannyiunkban ott van az evangélium
által említett földek változatossága. Egyik nap talán kövesebbek vagyunk, a
másikon kevésbé; valamikor befogadjuk az evangéliumot, aztán engedünk a
kísértésnek; megint máskor meghallgatjuk, és termést is hozunk. Egy dolog
azonban mindenki számára biztos: a vetésnek szüksége van arra, hogy a magvető
kimenjen a földekre, megforgassa a rögöket, eltávolítsa a köveket, kitépje a
keserű gyomokat, és bőségesen elvesse a magot. A talajnak, akár köves, akár jó,
lényegében nem számít, be kell fogadnia a magot, vagyis Isten Igéjét. És az
mindig ajándék.
Imádság a szentekkel
