Mt 13,24–30. A konkoly
Más példabeszédet is mondott nekik: »Hasonlít a mennyek
országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. 25Amíg
aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és
elment. 26Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent,
előtűnt a konkoly is. 27Odamentek a szolgák a gazdához és azt
mondták neki: ‘Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van
hát benne a konkoly?’ 28Azt felelte nekik: ‘Ellenséges ember
cselekedte ezt.’ A szolgák erre megkérdezték tőle: ‘Akarod-e, hogy elmenjünk és
kiszedjük belőle?’ 29Ő azonban azt felelte: ‘Nem, nehogy a
konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. 30Hagyjátok
együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak:
Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A
búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.’«
A konkolyról szóló példabeszéd talán a legvilágosabb
evangéliumi szavak közé tartozott a történelem bizonyos időszakaiban, amikor
főleg a vallásos emberek az igazság jogait a leginkább veszélyeztetve látták,
és szükségét érezték, hogy megvédjék azokat. Elmondható, hogy a keresztények
által vívott vallásháborúk hosszú története során főként ebben a szentírási
szövegben találtak olyan pontot, amelynél megállva elmélkedni kezdtek,
újragondoltak sok mindent, és kételyeket fogalmaztak meg. A gazda ugyanis
egészen egyedülálló magatartást tanúsít. Rájön, hogy az ellenség ott vetett
konkolyt, ahová ő korábban jó magot vetett. Mondhatnánk, hogy ebből a
példabeszédből ered a keresztény türelem története, mert gyökerestül irtja ki a
manicheizmus gonosz – nagyon gonosz – gyomnövényét, mely az embereket jókra és
rosszakra, igazakra és hazugokra osztja. Az evangéliumi szavak nemcsak a
fenntartások nélküli türelemre hívnak, hanem az ellenség tiszteletére is: még
akkor is, ha nem csak személyes ellenségről, hanem a legszentebb, legigazabb
ügyeknek, Isten, az igazságosság, a nemzet vagy a szabadság ügyének az
ellenségéről van szó. Beszélni kell azonban az ellenség titkáról is: míg
mindenki alszik, ő a vetésben elszórja a gyomok magjait, melyek elfojtják a jó
magokat. A gonosz misztériuma ez, amelyre semmiképpen sem válaszolhatunk másik
rosszal, egyedül a remény erejével, azzal, hogy megóvjuk a magot, amíg az termést
nem hoz. Ez a remény erősebb, mint a megosztottság, amellyel mindig számolni kell.
A kihívás számunkra az, hogy nagyobb figyelemmel virrasszunk, ne aludjunk
el, hogy az ördög ne vethessen még több konkolyt a búzaszemek közé.
A gazda döntése igen távol áll a mi logikánktól és a megszokott
reakcióinktól: a béke új kultúráját alapozza meg. Manapság, amikor egyre
gyakoribbak a tragikus konfliktusok, ez az evangéliumi szakasz a találkozásra
és a párbeszédre hív. Ez a hozzáállás nem a gyöngeség vagy a belenyugvás jele. Minden
embernek lehetőséget ad, hogy szíve mélyén megtalálja Istennek és az ő
igazságának lenyomatát, és megváltoztassa az életét.
Előesti imádság
