Szent Tamás apostol emlékezete: Jézust Urának vallotta, és tanúságot tett róla a világban, a hagyomány szerint egészen Indiáig.
Jn 20,24–29. Tamás hite
24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus.
25A
többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt:
»Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem
teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«
26Nyolc
nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt.
Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt:
»Békesség nektek!«
27Azután
azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki
kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!«
28Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!«
29Jézus erre azt mondta neki: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.«
Ezen a napon a Didimusznak (Ikernek) is nevezett Szent Tamást ünnepeljük. János evangéliuma többször is említi őt Jézus életének néhány fontos pillanatával összefüggésben. Amikor például Jézus el akart menni a beteg Lázárt meglátogatni, és ez a Mester számára életveszélyes lett volna, Tamás a többi tanítvány nevében is szólt: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) Nagyon magabiztos volt, nagyon bízott a saját megérzéseiben, elképzeléseiben. Jól látszik ez húsvét estéjén. A többi apostolnak, akik örömmel újságolják neki, hogy látták a föltámadt Krisztust, azzal a mára már jól ismert mondattal válaszol, amely azóta a hitetlenség jelképévé vált: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Ha jól belegondolunk, mindannyian közel állunk Tamás felfogásához. Biztosak vagyunk magunkban, a saját megérzéseinkben, a saját meggyőződéseinkben. Tamásnak szüksége van rá, hogy újra találkozzon az Úrral, hogy hallja őt, és meg is érintse. Jézus vissza is tér tanítványaihoz, és Tamáshoz fordul, hogy az érintse meg a sebeit. Tamás így kiált föl Jézus sebes testét látva: „Én Uram és Istenem!” Így a világ sebeivel szemben, a sebekben jelen lévő emberi fájdalommal szemben arra vagyunk meghívva, hogy meglegyen bennünk Tamás hite. Erre Jézus hozzáfordul, és azokra is gondolván, akik majd követik őt, így szól: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Ez az utolsó boldogság az evangéliumban. Ez a mi boldogságunk is, akik arra vagyunk meghívva, hogy, bár nem látunk, higgyünk, és a szegények testén érintsük az Úr sebeit.
Imádság a szentekkel