Július 2., kedd
Mt 8,23–27. Jézus lecsendesíti a vihart a tavon
23Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai.
24És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt.
25Odajöttek és felkeltették: »Uram, ments meg, elveszünk!«
26Ő
azt mondta nekik: »Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?« Majd fölkelt,
rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett.
27Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: »Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?«
Jézus a csónakban van a tanítványokkal, akik átkelnek a tó túlsó partjára. Az átkelés közben azonban elalszik. Hirtelen kitör a vihar. A tanítványokhoz hasonlóan mi is megtapasztaljuk törékenységünket, azt, hogy valódi biztonság és védelem nélkül vagyunk. A csónak hánykolódik a hullámokon. Jézus tovább alszik. A tanítványokat félelem fogja el, és teljesen összezavarodnak mesterük alvása miatt. Úgy tűnik, nem törődik velük. „Uram, ments meg minket, elveszünk!” Ez egyszerre a kétségbeesés és a bizalom kiáltása, ahogyan a mi imánk is gyakran az. A szemükben Jézus minden bizonnyal közömbösnek tűnik. Kishitűségünk hányszor elhitette velünk, hogy az Úr nem óv meg minket, nem segít, nem védelmez. Valójában elfelejtjük, hogy Jézus ugyanabban a csónakban van, mint mi. Felébred, és megdorgálja a tanítványokat, hogy kishitűek. Tulajdonképpen tudniuk kellett volna, hogy amíg az ember az Úrral van, semmi rossztól nem kell tartania. Így szól a 23. zsoltár: „Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy.” Jézus nem közömbös, hanem derűs, mint aki ráhagyatkozik az Atya oltalmára. Jézus nyugalmával szemben az apostolok és mi is kishitűek vagyunk. Elég egyetlen szó Jézus szájából, és a gonosz visszavonul. Akik szemtanúi voltak a jelenetnek – az evangélista mintha azt sugallná, hogy nemcsak a tanítványok, hanem azok is, akik esetleg a partról látták –, megdöbbennek. A tanítványság, ahogy a megtérés is, abból az ámulatból születik, hogy látjuk, Jézus szava lecsendesíti az élet minden viharát, még akkor is, amikor látszólag nem marad más, csak a süllyedés.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
