I. Athenagorasz (1886–1972) konstantinápolyi pátriárkának, az ökumenikus párbeszéd atyjának emléknapja
Ez 2,2–5; Zsolt 123 (122); 2Kor 12,7b–10; Mk 6,1–6
„Honnét vette ezt?” kérdezik Názáret lakói, miután Jézust hallgatták. Persze ha emlékeztek volna, sok más mellett, a Mózeshez intézett szavakra: „Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok” (MTörv 18,15), megérthették volna, hogy azok a szavak az Úrtól származnak. Ilyen távlatokon belül helyezkedik el a hit: úgy kell fogadni az igehirdetés szavait mint saját életünk szempontjából fontos, mérvadó szavakat. Pál apostol emlékezeti majd a rómaiakat: „A hit tehát hallásból fakad…” (Róm 10,17) De a názáreti emberek nem akartak Jézusra hallgatni. Megálltak annál, amit már tudtak róla.
Az evangélista szomorúan írja: „És megbotránkoztak rajta.”
Ez a botrány a megtestesülés botránya. Az Úr azt választotta az emberek megváltására, hogy elküldi egyszülött Fiát, aki Isten, mégis „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,6). Ezt a misztériumot szemléljük karácsonykor a kisdedben, majd végül a Golgotán a megfeszítettben. És ez egyben az Egyház – ami Krisztus teste a történelem során – botránya is, amelyet Jézus, annak minden gyengesége és kicsinysége ellenére elküldött, hogy hirdesse a szeretet evangéliumát az egész Földön, világunk megannyi Názáretében. Isten nem a rendkívüli embereket használja fel, hanem azokat a férfiakat és nőket, akik rábízzák magukat. Nem csodákkal vagy gőgös szavakkal mutatja meg magát, hanem az evangélium egyszerű hirdetésével és a szeretet csodáival. A hirdetett evangélium és a megélt szeretet a történelemben cselekvő Isten jelenlétéről tanúskodik, aki átalakítja a világot azáltal, hogy megszabadítja a gonosztól.
Jól tudjuk, hogy ezt az evangéliumi logikát milyen kevéssé fogadja el a köznapi gondolkodás (amelynek mindannyian gyermekei vagyunk). A szeretet evangéliuma és e világ mentalitása között mindig szakadék tátong. Jézus Názáretben ezt közvetlenül megtapasztalta. Ezért keserűen meg is jegyzi: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.”
Az evangélista megjegyzi, hogy Jézus Názáretben nem tudott csodákat tenni; nem arról van szó, hogy nem akart, hanem arról, hogy „nem tehetett”. A város lakói szerették volna, ha Jézus meghökkentő nagy csodákat tesz, de nem értették meg, hogy nem arról van szó, hogy csodákat vagy varázslatokat vigyen véghez a saját hírneve érdekében. A csoda Isten válasza annak, aki kinyújtja a kezét, és segítséget kér. Azok közül, akik hallgatták őt, senki sem nyújtotta ki a kezét. Názáretben Jézus csak néhány beteget tudott meggyógyítani: azt a néhány embert, akik segítségért kiáltottak, amikor elhaladt mellettük. Álljunk mi is a kint lévő betegek mellé, akik segítséget kértek az arra járó fiatal prófétától. Velük együtt fogunk meggyógyulni.
Imádság az Úr napján
