Lk 8,16–18. A tartóra tett lámpás
16Senki, aki lámpát gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. 17Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. 18Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.«
Jézus azt mondja: „Senki sem gyújt világot azért, hogy befödje valami edényfélével, vagy hogy az ágy alá tegye. Inkább a tartóra teszi, hogy aki csak belép, lássa világát.” Az evangéliumot azért kaptuk, hogy megmutassuk a körülöttünk élő embereknek. Éppen ezért minden közösség és minden hívő hasonlít arra a lámpásra, amiről Jézus beszél, amit a magasba emelnek, hogy felragyogtassa az evangélium fényét. Ezért a tanítvány legfontosabb feladata – jegyzi meg Jézus –, hogy a szívébe fogadja Isten szavát: „Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok.” Aki ugyanis nem hallgatja figyelmesen, az nem tudja Istent megmutatni, csak saját magát, s akkor olyan lesz, mint a kialudt lámpa, teljesen élettelen. Aki hagyja, hogy Isten szava tanítsa őt, annak szíve megtelik isteni bölcsességgel, és jó gyümölcsöket terem saját maga és mindenki számára. Ezt jelentik Jézus szavai: „akinek van, még kap hozzá”, vagyis aki szívébe fogadja az evangéliumot, bőségesen részesül a bölcsességből. Ezt jelenti a következő mondat, amely Nagy Szent Gergelytől származik: „A Szentírás azzal együtt növekszik, aki olvassa” – egyesítve így a tanítvány belső növekedését a Szentírás figyelmes tanulmányozásával.
Imádság a szegényekért
