Szent Egyed (†720 körül), a keletről nyugatra érkezett szerzetes ünnepe. Franciaországban élt, és számos szerzetes atyja lett, a Sant’Egidio közösség az ő nevét vette fel a Rómában neki szentelt templomról.
Megemlékezünk a II. világháború kezdetéről, imádkozunk azért, hogy véget érjen minden háború.
Az Ortodox Egyházban ezen a napon kezdődik a liturgikus év.
Ez a teremtett világ megóvásáért végzett imádság világnapja.
MTörv 4,1–2.6–8; Zsolt 15 (14); Jak 1,17–18.21b–22.27; Mk 7,1–8.14–15.21–23
„Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől” – írja Jakab apostol. Szent Egyed szerzetes volt, a 8. században élt Dél-Franciaországban, hódolata a középkorban egész Európában elterjedt, kolostorától és számos más kegyhelyétől kiindulva, beleértve azt a római templomot és kolostort, amelyről a Sant’Egidio közösség a nevét kapta. Az életéről szóló legendából megismerhetjük Isten eme emberének munkásságát, aki a „tiszta vallást” a szegények és rászorulók szolgálatában akarta megélni, gyakorlatban megvalósítva az evangéliumot. Jézus elítéli az emberek szívének Istentől való eltávolodását. Az Úr közel jött az ő népéhez: „…hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” Ha Isten ilyen közel van, akkor valóban elfogadhatatlan, hogy az emberek csak külsőségekben fordulnak hozzá anélkül, hogy a szívükben a szeretet a legcsekélyebb mértékben megrezdülne. Ebben az esetben a sok szó és rítus mit sem ér. Jézus a mosakodás hiányának kritikájához kapcsolódva tisztázza, hogy mi az, ami valóban tisztátalan, Istennek nem tetsző. A teremtett dolgok közül semmi sem elfogadhatatlan Isten számára; semmi sem tisztátalan. Mert a tisztátalanság nem a dolgokban van, hanem az ember szívében: „Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.” Jézus azt akarja mondani, hogy a gonosz nem véletlenül születik, nem a vak sors eredménye. A gonoszságnak megvan a maga talaja: a szív; és megvannak a gazdái is: az emberek. Mindenki szorgalmasan termeszti a saját szívében kisebb-nagyobb mennyiségben a keserű füveket, amelyek megmérgezik a saját és mások életét.
Felelősek vagyunk, ki jobban, ki kevésbé, amiért ilyen keserű ez a világ, senki nem vonhatja ki magát ez alól. Ezért a szívünkből kiindulva kell elkezdenünk felszámolni a gonoszt ebben a világban. És természetesen mindig a szívünkbe kell elültetni a szolidaritás, a barátság, a türelem, az alázat, az irgalom, a megbocsátás jó füveit. Az evangélium megmutatja az utat a termőföldhöz: idézzük fel a jól ismert példázatot a magvetőről, aki kora reggel kiment vetni. Még napjainkban is hűségesen és nagylelkűen megy ki az a magvető, és bőségesen veti a magot. Jakab apostol pedig, mintegy kommentárként, hozzáteszi: „…fogadjátok szelídséggel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg.”
Imádság az Úr napján
