Lk 7,31–35. Csodálatosak az Úr művei
31Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők?
32Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak:
‘Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok,
siratót énekeltünk, de nem sírtatok!’
Jézus azt kérdi: „Kihez hasonlítsam ennek a nemzedéknek a tagjait? Kihez hasonlók?” Az őt hallgatókhoz fordulva folytatja beszédét, és azt mondja róluk, olyanok, mint a gyerekek, akik ösztönösen és énközpontúan önző módon reagálnak mindenre. Nem az számít, hogy mit látnak és hallanak, hanem az, hogy mit éreznek. Csak az „én” számít nekik, semmi más. Jézus azt mondja: „Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik, bort nem iszik, s azt beszélitek róla, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik és iszik, s azt mondjátok rá, lám, milyen falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja.” Az evangélium megszabadít bennünket önmagunk rabszolgaságából, és képessé tesz bennünket arra, hogy túllássunk önmagunkon. Segítségével felismerhetjük Isten világgal kapcsolatos tervét, fel tudjuk fedezni az „idők jeleit”, azokat a jeleket, amelyeket Isten írt bele az emberi történelembe, hogy általuk segítsen jó irányba terelnünk azt. Ezt a „bölcsességet” hozta el nekünk Isten: azt akarja, hogy részt vegyünk az ő nagyszerű tervében, amelyet szeretettel készített e világról. Nincs vesztegetni való idő, nem panaszkodhatunk, nem bosszankodhatunk: arra kell használnunk időnket és erőnket, hogy építsük az ő országát.
Imádság a szentekkel
