Kalkuttai Szent Teréz anya (1910–1997) emléknapja
Lk 5,1–11. Mindenüket elhagyták, és követték őt
1Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá, hogy hallgassa az Isten szavát. 2Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. 3Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. 4Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” 5„Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót” – válaszolta Simon –, 6és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. 7Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. 8Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” 9Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. 10Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” 11Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.
Miután visszatért arról a helyről, ahova elvonult imádkozni, Jézus ismét ott állt a Genezáreti-tó partján, körülvette a mindenfelől odasereglett tömeg, akik vágytak rá, hogy hallgassák a tanítását. Jézus már nemcsak a zsinagógában beszél, hanem úgy találja jónak, és nemcsak a nagyobb hely miatt, hogy az evangéliumot a szabadban hirdesse, az utcákon, tereken, a tó partján. A tömeg szolgálatának középpontja pedig az, hogy Jézus meghívja első tanítványait, mintegy hangsúlyozva a misszió helyét és módját a tegnap és ma apostolai számára. Óriási volt a tülekedés. Jézus elejét akarta venni annak, hogy eltapossák, ezért megkérte Simont, hadd szálljon be a bárkájába, és távolodjanak el kicsit a parttól. Ezután Péter bárkájából tanította a tömeget. Természetesen nem véletlenszerű döntésről volt szó. Az evangélista hangsúlyozni akarja, mi az Egyház és a keresztény közösségek feladata évszázadok óta: Péterrel együtt hirdetni Jézus tanítását minden nemzedéknek, hogy hallhassák, és megtérhessenek. Amikor befejezte a tömeghez szóló beszédét, Jézus arra kéri Simont, hogy evezzen a mélyre, és vesse ki a hálót. Simon és a többiek, akik vele vannak, meglepetten hallgatják. Simon azt mondja: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit…” Mivel azonban már megszületett benne a Jézus iránti bizalom, rögtön hozzáteszi: „…de a te szavadra kivetem a hálót.” Kimerült volt, nem is mindent értett, de bizonyára megérintette Jézus tanítása. És engedelmeskedett. Az engedelmesség nem mindig abból fakad, hogy mindent értünk; amire azonban mindenképpen szükség van, az a bizalom, a ráhagyatkozás. Az evangélista meg is jegyzi: „így is tett”. Mivel engedelmeskedtek, nagyon sok halat fogtak. Olyan sokat, hogy oda kellett hívniuk a többieket is, hogy segítsenek. Simon Péter – az evangélista itt már hozzáteszi új nevét, a Pétert is – a csoda láttán Jézus lábához borult. Ez a gesztus részben a bámulatból fakad, de mindenekelőtt a bizalommal teli ráhagyatkozásból. Péter három társa is elámul a végbement csoda láttán. Jézus Simonhoz fordul, és azt mondja neki, hogy emberek halászává teszi. Mind a négy halász otthagyja a hálóját, és követi Jézust. Attól a naptól kezdetét veszi az a különleges testvériség, amely maga az Egyház. A bárka immár a történelem mély tengerén jár, s az egész föld vizeit szeli. Jézus pedig újabb és újabb segítő kezeket hív, hogy szélesre feszítsék az irgalmasság hálóját, hogy senki ne maradjon ki belőle.
Imádság az Egyházért
