A három arkangyal, Mihály, Rafael és Gábriel ünnepe. Az etióp egyház, mely az elsők között alakult meg Afrikában, védőszentjeként tiszteli Mihályt.
Szám 11,25–29; Zsolt 18; Jak 5,1–6; Mk 9,38–43.45.47–48
„Bárcsak az egész népet prófétává tenné... az Úr!” Mi is tegyük ma magunkévá a Mózes szájából elhangzott invokációt. Ki a próféta? A próféta az, aki nem önmagáért beszél, hanem hagyja, hogy Isten Szava és Lelke vezesse. A próféta nem korlátozza magát jelenének szűk horizontjára, nem nyugszik bele az emberek önző és anyagias mentalitásába, hanem népként tekint rájuk, az olyan ember reménységével, aki nemcsak magára gondol, hanem Isten szemével nézi az életet és a világot. Akkor mind próféták voltak ebben az oly megosztott és szétszakított világban, így, igen, szükség van olyan prófétákra, akik azt keresik, ami egyesít, és félreteszik azt, ami szétválaszt. Jézus arra tanít minket, hogy másképp nézzünk a körülöttünk lévő világra, nyitott, előítéletektől mentes tekintettel, mely tele van szeretettel minden ember iránt. Amikor tehát a tanítványok rájöttek, hogy van valaki, aki Jézus nevében démonokat űz, de nem közülük való, meg akarták állítani. Jézus mást mond: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van.” A jó ragályos, és ez az egyetlen valódi erő, amely legyőzi a gonoszt. Márpedig a gonosz elleni harc fontos, szövetségeseket kíván, nem elszigetelődést. Aki Jézus nevét kimondja, prófétává válik, és nem a saját nevében tesz csodákat, hanem megmutatja, hogy a jó csak Istentől jöhet. Mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mindent, amit teszünk, azt valójában mindig és csakis az ő nevében tesszük, nem a sajátunkban; hogy mennyi figyelmesség, bölcsesség, okosság kell ahhoz, hogy viselhessük Jézus nevét, hogy keresztények lehessünk. Épp ezért Jézus igen keményen beszél arról, aki megbotránkoztat csak „egyet is e kicsik közül”, akik hisznek benne. A kicsinyek pedig hisznek benne, mert nincs senki más a világon, aki ne vetné el őket. Jézus ezért azt javasolja, hogy mindenki kezdje magával. A mások iránti szeretet mindig valaminek a „levágásával”, valamilyen lemondással jár. Ez természetesen nem valóságos csonkítást jelent, hanem viselkedésünk és szívünk megváltoztatását. Mi ugyanis általában csak magunkra figyelünk, kezünk a magunk érdekében serénykedik, lábunk a magunk ügyeiben jár. Legalább egyik szemünkkel tekintsünk másokra, és biztosan boldogabbak leszünk. Legalább egyik kezünkkel segítsünk azon, aki szenved, és ugyanazt az örömet tapasztaljuk meg, mint Jézus. Járjunk az evangélium útján, és Isten szeretetének tanúi leszünk. Akkor meg fogjuk érteni, amit Jézus mond: „Aki meg akarja menteni életét, elveszti azt; ám aki értem és az evangéliumért elveszti életét, megmenti azt.”
Imádság az Úr napján
