1Tesz 1,1–5.8b–10. Küldők és címzettek
1Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikaiak egyházának, amely az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem nektek és békesség!
Szüntelenül3gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre.4Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok.5Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben.
úgyhogy szükségtelen is arról beszélnünk.9Hiszen mindenki beszéli rólunk, hogy hogyan érkeztünk hozzátok, és hogyan tértetek meg a bálványoktól Istenhez, hogy az élő, igaz Istennek szolgáljatok,10és várjátok a mennyből Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, Jézust, aki megment minket a jövendő haragtól.
A Tesszalonikaiaknak írt első levél a legrégebbi szöveg az Újszövetségben. 53 körül keletkezett, tehát ez az egyik első tanúságtétel az Egyház hitéről. A levél a bevezetéstől kezdve tanúskodik Pál, Szilvánusz és Timóteus barátságáról. Hárman együtt fordulnak a kicsiny tesszalonikai közösséghez mint eklézsiához, azaz gyülekezethez, amelyet Isten hívott egybe ebben a városban. Minden keresztény közösség „Isten szent gyülekezete”. Pál hálát ad az Úrnak ezért a kicsiny közösségért, amely szilárd hittel, tevékeny szeretettel és állhatatos reménnyel él. Az Úr a tanítványai igehirdetésén keresztül megváltoztatja azoknak a szívét, akik meghallgatják, és új életre teremti őket. Az apostol tudja, hogy az igehirdetés szolgálatához elengedhetetlen a személyes odafordulása, mert csak így tudja az Urat közel hozni a hallgatóságához, csak így tudja őt megismertetni velük. A tesszalonikaiak ezért tudták őt követni, és ily módon közelebb kerülni magához Krisztushoz. Az evangéliumi élet azért terjed, mert vonzó, mert jobb, mint az az élet, amit a világ kínál. Az evangélium terjedése nem lelkipásztori technikákon vagy kifinomult szervezésen múlik, hanem a valóban evangéliumi élet vonzerején. Pál örül a hitüknek, és beszámol arról, mekkora ámulattal fogadta mindenki a megtérésüket, valamint azt a hírt, hogy elhagyták a bálványokat, és immár egyedül az Úrnak szolgálnak.
Imádság a szegényekért
