Szám 20,1–13. Meriba vizénél
1Az
első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a
Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és
ugyanott el is temették.✴2Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen,3s pörölni kezdtek és azt mondták: „Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt!4Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is?5Miért
hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz
helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem
szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?”6Erre
Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s
arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége.7Az Úr így szólt Mózeshez:8„Vedd
a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok
előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet
fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.”9Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki,10s
egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: „Halljátok,
ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a
sziklából?”11Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága.12Azt
mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: „Mivel nem hittetek nekem, s így
nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a
népet arra a földre, amelyet nekik adok.” –13Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
Ismét itt vagyunk az ígéret földje felé vezető sivatagi vándorlás útján. Ez a sivatag olyan, akár a mindennapi élet, akár a hívő ember mindennapi élete. Nehézségek és akadályok mindig vannak. Az itt leírt napon például vízhiány lépett föl, pedig a víz nélkülözhetetlen (nyilván mindenki érti, mit jelenthet víz nélkül bolyongani a sivatagban). Ennek a jelenetnek a leírásában – más szentírási szövegektől eltérően – azt a kifejezést találjuk, hogy az „emberek Mózesnek támadtak”. Valójában a héber eredetiben szereplő ige nem arra utal, ami mindnyájunkkal gyakran megesik, azaz, hogy összeveszünk valakivel. Itt arról van szó, hogy Isten tetteit rendkívül igazságtalannak tartják: megszabadított egy népet, és lám, most hagyja meghalni! Ez nagyon súlyos vád. Izrael folyamatos értetlenségének és arra való képtelenségének eredménye, hogy az Úr védelmére hagyatkozzanak. Az élet nehéz pillanataiban gyakran az Urat tesszük felelőssé azért, ami velünk történik, megfeledkezve arról, hogy mennyi jót kaptunk tőle. Az ember így bezárkózik saját igazságérzetébe, folyton siránkozik, és saját jogait kéri számon, anélkül hogy a szükségben alázatosan segítséget kérne másoktól. De az Úr a panaszokat is meghallgatja, és nem fárad bele, hogy válaszoljon a népnek, amely azt hiszi, nagyon is valódi igazságtalanság érte. Így aztán az Úr vizet fakaszt Izraelnek. Végül ebből az olvasmányból megtudjuk, hogy Mózes és Áron nem fogja megismerni annak örömét, hogy bevezethetik a népet az ígéret földjére: ők is kételkedtek Isten irgalmas jelenlétében, ezért nem léphetnek be arra a földre, ami után pedig annyira vágyakoztak.
Imádság az Egyházért
