Bír 6,11–24a. Az Úr angyala megjelenik Gedeonnak
11Aztán
elment az Úr angyala, s leült az alatt a tölgyfa alatt, amely Ofrában
volt és az Abiezer családjából való Joásé volt. Amikor annak a fia,
Gedeon éppen gabonát csépelt és tisztított a sajtóban, hogy megmentse a
midiániták elől,12megjelent neki az Úr angyala, és azt mondta: „Az Úr veled, hős vitéz!”13Gedeon
megkérdezte tőle: „Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket
mindez? Hol vannak azok a csodái, amelyekről atyáink beszéltek, amikor
azt mondták: »Az Úr hozott ki minket Egyiptomból?« Most ugyanis
elhagyott minket az Úr, s a midiániták kezébe adott.”14Ekkor
az Úr rátekintett, és így szólt: „Menj el a te saját erőddel és
szabadítsd meg Izraelt a midiániták kezéből. Vedd tudomásul, hogy én
küldtelek.”15Ő
azonban megkérdezte: „Kérlek, Uram, mivel szabadítsam meg Izraelt? Íme,
nemzetségem a legcsekélyebb Manasszéban, és én a legkisebb vagyok apám
házában.”16Az Úr erre azt felelte: „Én veled leszek, s te úgy megvered a midiánitákat, mintha csak egyetlenegy embert vernél meg.”17Erre ő így szólt: „Ha csakugyan kegyelmet találtam előtted, adj nekem valami jelt, hogy Te szólsz hozzám,18és
ne menj el innen, amíg vissza nem térek hozzád, s ki nem hozom
áldozatomat, és fel nem ajánlom neked.” Az Úr azt felelte: „Itt maradok,
amíg vissza nem jössz.”19Erre
Gedeon bement, megfőzött egy gödölyét, egy véka lisztből kovásztalan
kenyeret készített, aztán a húst egy kosárba tette, a hús levét pedig
egy fazékba öntötte, s kivitte mindezt a tölgy alá, s felajánlotta neki.20Az
Úr angyala ekkor azt mondta neki: „Vedd a húst meg a kovásztalan
kenyeret, s tedd erre a sziklára, a levet pedig öntsd rá.” Amikor ő ezt
megtette,21az
Úr angyala odanyújtotta a kezében levő bot végét, s megérintette vele a
húst és a kovásztalan kenyeret. A sziklából tűz szállt fel, s
megemésztette a húst s a kovásztalan kenyeret. Erre az Úr angyala eltűnt
szeme elől.22Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, így szólt: „Jaj nekem, Uram Isten, mert színről színre láttam az Úr angyalát!”23Ám az Úr azt mondta neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg!”24Erre Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, s elnevezte azt az „Úr békéjének”.
Debora próféta asszony, a bírák közül az egyetlen nő története után közvetlenül a Gedeonról szóló elbeszélésciklus következik, amely a könyvből három fejezetet tesz ki. A történet elején megtudjuk, hogy a nép a midianiták uralma alá került, akik kényszermunkára fogták. Munkájuk végeztével a termést be kellett szolgáltatniuk. Izrael azonban szüntelenül imádkozott, hogy az Úr még egyszer szabadítsa meg a rabságból. Az Úr látta népének szenvedéseit, meghallgatta imádságát, és elhatározta, hogy közbelép. Megjelent tehát a munkáját végző Gedeonnak angyal alakjában, és közvetlenül szólt hozzá. Az Úr leggyakrabban szava által nyilvánul meg: „Az Úr veled!” Gedeon azonban többes számban válaszol: „Engedj meg, Uram! Ha az Úr velünk van, hogyan történt ez velünk?” Megérti, hogy a hívás soha nem az egyénnek, hanem az egész népnek szól, amelyet akkor és ott ő képvisel. Az Úr válasza az, hogy kiválasztja magát Gedeont, és elküldi, hogy legyőzze a bajt, ami miatt panaszkodik: „Menj, s ennek a te erődnek a birtokában szabadítsd ki Izraelt Midián kezéből.” Gedeon erőssége maga az Úr: „Az Úr veled lesz, és úgy megvered Midiánt.” Gedeon pedig befogadja ezeket a szavakat. Ám szeretné folytatni a párbeszédet Istennel, hogy biztos legyen benne, valóban ő szól hozzá. Mondhatnánk, a saját szemével akarja látni Istent. Valóban „látja” is a vendéglátás gesztusában. Gedeon mintha valamilyen liturgikus cselekményt hajtana végre, úgy kínálja az ételt a vendégnek, melyet maga a vendég szentel meg érintésével. Ekkor az Úr angyala eltűnik Gedeon szeme elől. Mintha az emmauszi vacsora előképét látnánk! A vendégség és a befogadás az üdvtörténet első pillanataitól kezdve úgy jelenik meg, mint az Istennel való találkozás helye. Jézus maga mondja majd: „Éhes voltam, és adtatok ennem. (…) Idegen voltam, és befogadtatok.” (Mt 25,31–46)
Imádság az Úr anyjával, Máriával