MTörv 31,1–8. Józsue küldetése
1Elment tehát Mózes és elmondta mindezeket az igéket egész Izraelnek.2Aztán
ezt mondta nekik: „Százhúsz esztendős vagyok immár; nem járhatok többé
ki és be, legfőképpen azért nem, mert az Úr azt mondta nekem: »Nem mégy
át ezen a Jordánon.«3Az
Úr, a te Istened megy át tehát előtted, s ő majd eltörli ezeket a
nemzeteket előled, úgyhogy örökükbe léphetsz, és átmegy előtted Józsue,
miként az Úr mondta.4Úgy
fog tenni az Úr ezekkel a népekkel, mint ahogy Szihonnal és Oggal, az
amoriták királyaival s azok földjével tette: el fogja törölni őket.5Éppen ezért, ha majd őket is a kezetekbe adja, úgy tegyetek velük, ahogy parancsoltam nektek.6Férfiasan
viselkedjetek, legyetek bátrak, ne féljetek, s ne rettegjetek, ha
meglátjátok őket, mert az Úr, a te Istened maga vezérel majd téged, s
nem marad el tőled, s nem hagy el téged.”7Majd
előszólította Mózes Józsuét és azt mondta neki egész Izrael előtt:
„Légy erős és bátor, mert te viszed be ezt a népet arra a földre, amely
felől megesküdött az Úr, hogy atyáiknak adja, s te sorsolod ki azt
közöttük.8Az Úr, aki vezérel titeket, maga lesz veled: nem marad el tőled, s nem hagy el téged, ne félj és ne rettegj.”
Mózes valóban Isten embere. Mindent, amit tett, az Úr iránti engedelmességből tette, aki vezette őt, amikor kihozta népét az egyiptomi szolgaságból. Aki meghallgatja Istent, az népét is szereti: az Úrhoz kötni az életünket ugyanis azt is jelenti, hogy szeretjük és védelmezzük az övéit, azokat, akiket kiválaszt, és különféle módokon ránk bíz. Mózesnek sok mindenen kellett úrrá lennie, hogy az Úr népét az ígéret földjéig elvezesse: a sivatag kietlenségén, az egyiptomi seregtől való félelmen, övéinek hitetlenségén, a maguk készítette bálványokon, a keserű nosztalgián. Szüntelenül vezette népét, mert szüntelenül hallgatta Istent, és elsőként engedelmeskedett törvényének. Eljutott az ígéret földjének közelébe – de nem lép be oda, az Úr ezt már korábban megparancsolta neki. Mózes nem esik kétségbe, nem követelőzik, nem hivatkozik érdemeire, nem reklamál. Nem fogja birtokolni azt a földet, amiért az egész hatalmas utat vállalta. Jézus az élete végén a hívek számára ebben jelöli meg a boldogságot: boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek! Aki hisz, annak mindene megvan. Mózes mindig hitt az Úr ígéretének. Nincs szüksége arra, hogy birtokolja. Tudja, hogy minden az ő ajándéka, és hogy Isten maga vezeti majd népét. Az emberek gyakran összetévesztik az ajándékot azzal, amit jussuknak vélnek. Személyeskedésnek veszik, ha kérnek tőlük valamit, főszereplőnek gondolják magukat, végül pedig mindent magukhoz mérnek, magukra vonatkoztatnak. Mózes arra kéri övéit, továbbra is Istenben bízzanak, hogy szembenézhessenek az új kihívásokkal. Józsue vezeti majd a népet. De csak azért teheti ezt, mert mindig az Úr lesz szeme előtt útjuk során. Mózes erős derűje, az emberek és a tanítványok életét és választásait gyakran meghatározó bírvágytól való szabadsága igazi hívővé teszik Józsuét.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
