1Tesz 4,9–11. Ajánlások: életszentség és szeretet
Pál úgy kezdi levelének itt következő részét, hogy Jézus
tekintélyére hivatkozik. Az ő nevében mutatja be, mi az, ami „Istennek tetsző”,
és mi az ő akarata. Ezt a buzdítást szinte mint imádságot fogalmazza meg,
olyannyira döntő jelentőségűnek érzi. A tesszalonikaiak tudják, hogyan
viselkedjenek Istennek tetsző módon: maga az apostol mutatta meg nekik
példájával és tanításával, amikor még velük volt. Ki kell tartaniuk ezen az
úton, sőt ki kell tűnniük, miközben végigmennek rajta egészen az
életszentségig. Isten akarata a megszentelődésünk, vagyis az, hogy mindenben az
övéi legyünk, távol a világ mentalitásától, megszabadulva a világi kötelékektől.
Pál ezután óva int a nyereségvágytól és a kapzsiságtól, amelyek szinte
megfojtják a többieket, és megalázzák őket. Isten – írja az apostol – „nem
bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre”, vagyis arra, hogy hagyjuk el
az önközpontú és erőszakos viselkedést, és forduljunk felé, éljünk úgy, hogy az
Ő szava világítsa meg lépteinket. Ezért aki megveti ezeket a parancsokat, magát
Istent veti meg, míg aki megmarad az életszentségben, az a szeretetben lakik.
Ezért teszi hozzá Pál apostol: „A testvéri szeretetről nem szükséges írnom,
hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek, s szeretettel is vagytok
egész Macedóniában minden testvér iránt. Csak arra kérünk titeket, testvérek,
hogy gyarapodjatok is benne.” Ha a szeretet az Isten által a hívek szívébe
kiárasztott Lélek, akkor a Lélek maga a belső mester, aki minden tanítványt
vezet. A testvéri szeretet ugyanis nem emberi rendelet, hanem Jézus új
parancsa, amit minden kor minden tanítványának adott úgy, mint a vele való
kötelék csalhatatlan jelét. Adomány, amit egyre jobban meg kell élni. Senkinek
sem szabad belekényelmesednie a meglévő szeretetbe; ez a szeretet maga kéri,
hogy növekedhessen és gyarapodhasson.
Előesti imádság
