Június 12., szombat
Mt 5,33–37 – Egyáltalán ne esküdjetek
A
tanítványok közösségében nincs szükség rá, hogy valakinek esküt kelljen tennie,
még kevésbé, hogy Isten nevében vagy az őt ábrázoló képekre, szent tárgyakra
esküdjön. Tanítványai között az őszinte szavaknak és az ígéretekhez való
hűségnek kell uralkodnia. Jézus nem akarja elítélni az esküt, azt gondolja,
nincs rá szükség. Esküt tenni azt jelenti, elértékteleníteni a szó erejét,
őszinteségét. Világos a szándéka: a testvériségben a kölcsönös bizalomnak kell
uralkodnia. Értéke van ennek a felhívásnak egy olyan korban, amikor hanyatlik a
bizalom. Sajnos mértéktelen nagyra nőtt az „én”, a testvéri dimenzió kárára. Az
individualizmus önellátásra, a másoktól való függetlenségre ösztönöz. És az
ember mindenhatónak érzi magát ettől. Jézus némi iróniával figyelmeztet, hogy
nem érdemes a saját fejünkre esküdni, hiszen az ember még egy hajszálát sem
tudja fehérré vagy feketévé változtatni. Hangsúlyozza viszont: az Úr úgy
teremtett minket, hogy a szavakat adta nekünk a kommunikáció eszközeként. Ezért
figyelmezteti tanítványait: „Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem.
Ami ezen felül van, a gonosztól való.” Szavainknak mindig súlya van, nem
szabad, hogy hiábavalóak vagy kétértelműek legyenek. Rajtuk keresztül látszik
meg az ember szíve, ahogy a kinyilatkoztatás szavai mögött ott van Isten szíve.
A gonosz a kétértelmű szavak által igyekszik lerombolni a testvériséget.
Jézus tanítványának meg kell tanulnia igent mondani az evangéliumból jövő
életre és ugyanakkor nemet mondani, ellentmondani annak, ami megoszt, szétszór.
Mindez a szív fegyelmezettségének gyümölcse, ami ugyanakkor a szavak, a
gesztusok, a tettek fegyelmezettségét jelenti. Mindannyian össze vagyunk kötve
egymással. A hívők arra kaptak meghívást, hogy igent mondjanak az Úr
hívására, és nemet az olyan csábításokra, ajánlatokra, melyek látszólag valami
jóval kecsegtetnek, de lerombolják a testvériséget.
Előesti imádság
