Mt 7,6.12– 14 – Az aranyszabály
Ez az evangéliumi szakasz a hegyi beszéd folytatása, amikor Jézus így buzdítja a tanítványait: „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé.” A kép ősi szertartást idéz fel, miszerint föl kellett ajánlani Istennek az áldozati állatot és a föld gyümölcseit, a Leviták könyvének előírásai szerint (Lev 22,1–14). A szent dolgot nem a kutyáknak kell adni, a gyöngyöket nem a disznók elé kell vetni, melyek eltapossák, nem fogadják el. Ez a mondat nem arról szól, hogy vannak emberek, akik nem alkalmasak az evangélium befogadására. Jézus inkább arra hív, ne viszonyuljunk könnyelműen az evangéliumhoz, hanem tartsuk nagyon fontosnak saját életünkben és másokéban. Nem szabad elherdálnunk az evangélium szavait, nem szabad levegőbe beszélni. Az evangélium nagyon drága kincs, becsben kell tartani, nem szórhatjuk el csak úgy. Minden alkalommal, amikor magunkra koncentrálunk, elmulasztjuk az örömhír terjesztését. Az evangélista Jézus egy másik mondását is idézi: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” Így lehet megtartani a Törvényt és a próféták szavait. Aranyszabálynak nevezzük ezt az előírást, mely szinte minden nagy vallásban jelen van. Odafentről jövő bölcsesség van benne, amit Isten minden ember szívébe beleplántált. Máté határozott kijelentésként írja le, mintegy hangsúlyozva, hogy nem elég tartózkodni a rossztól, jót kell tenni. Ha Jézus életére vetítve nézzük ezt a kijelentést, egyedülálló jelentést kap: benne van a határtalan szeretet mások iránt, mely nem vár viszonzást, teljesen ingyenes. Az evangélium az a szűk kapu, ami az üdvösségre vezet. Mondhatjuk szűknek, kicsiny könyv, hasonlít egy kis ajtóhoz. De ez az az ajtó, mely Isten országára nyílik. Nagy, tág azonban az egoizmus, a gőg, a gyűlölet, az erőszak kapuja, ami a romlásba vezet – mondja Jézus. Bízzuk magunkat az evangéliumra, és fénye elvezet minket Isten országába.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
