Mt 6,19–23 – Ahol a kincsed, ott a szíved is
Jézus arra figyelmeztet, hogy ne gyűjtsünk földi kincseket, javakat, gazdagságot. Ezt a józan ész is indokolja, hiszen múlékony kincsek ezek, fennáll a veszély, hogy megrágja őket a moly, elviszik a tolvajok. Nem jó, ha az életcélunk földi javak birtoklása. A gazdag ember példabeszéde jut erről eszünkbe, aki csűreibe halmozza a bőséges termést, abban a meggyőződésben, hogy biztosítja vele életét. Csakhogy a halál közbeszól, és meghiúsítja terveit (Lk 12,14–21). Jézus bölcsen arra buzdít, hogy a mennyben gyűjtsünk kincseket, amit senki nem vehet el tőlünk. Jól ismeri szívünk gondolatait és mély igazságra figyelmeztet: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” A szívnek van központi jelentősége; ott van, ami igazán számít az életben. Könnyen gondolja az ember, hogy a megszerezni való kincs a gazdagság, a dicsőség, a siker, a karrier vagy bármiféle önmegvalósítás a világban. De Jézus ki akarja a nyitni szívünket a mennyek országára. Ez az a kincs, ami mellett döntenünk kell. Ezért buzdít, hogy a mennyben gyűjtsünk kincseket, vagyis éljük már meg itt, a földön azt, ami örökre megmarad a mennyben: a testvériséget, a békét, a szolidaritást, a szeretetet mindenki és különösképpen a szegények iránt. Íme a mennyben lévő kincsek. Ennek fényében olvashatjuk a következő szakaszt a szemről mint a test világáról. Korának nyelvezetében a szem az emberi élet teljességét jelentette. Mai nyelvezettel azt mondanánk, hogy a szív a test világossága. A szívben születnek meg a jó és a rossz érzések. Az evangéliumot befogadó szívre világosság árad a mennyek országába vezető úton. A homályos, sötétséggel teli szív a romlás útjára tér. XVI. Benedek szép képpel írta le, milyen a tanítvány szíve: látó szív. Az evangélium fényétől megvilágítva a tanítvány képes megkülönböztetni, mi az igazi kincs az életben,
A Szent Kereszt imádsága
