Mk 12,35–40 – Óvakodni az írástudóktól
Jézus a 110. zsoltár kijelentését veszi alapul – melynek Dávid a szerzője –, ahol Isten arra hívja a Messiást, üljön jobbjára, megmutatva ezzel felsőbbségét. A következtetés: a Messiás Dávid Ura, mert a mennyből jön, az emberi nemzetség szintjén pedig a leszármazottja. „A nagy népsokaság szívesen hallgatta” – jegyzi meg az evangélista. Végre találtak egy mestert, aki bölcsen magyarázza az Írásokat, képes igaz és konkrét szavakkal szólni az életükhöz. Fontos tanítás ez mindenki számára, aki felelősséget érez az igehirdetés, vagyis az evangélium továbbadása iránt: olyan szándékkal kell hirdetni, hogy megérintse hallgatói szívét; tudván, ez csak úgy történhet meg, ha előbb annak a szívét is megérintette, aki korábban kapott meghívást rá, hogy adja tovább. Nem hallgathatjuk szétszórt, felszínes módon az Isten szavát, és nem adhatjuk tovább rideg, elvont módon. Az embereknek arra van szükségük, hogy igaz szavakat halljanak. Ennek a különösen nehéz időnek a kemény próbatételei után az emberekben megnőtt a vágy olyan szavak iránt, melyek segítenek, vigasztalnak. Jézus mindenkit arra buzdít, hogy hagyja el az „írástudók” útját, a fennhéjázás, a gőg, az önzés, az önelégültség útját. Ne feledjük, hogy az ember könnyen érzi magát írástudónak, bölcsnek, okosnak. Csak az tudja tekintéllyel, hatékonyan átadni az evangéliumot, aki tanítvány marad, és hűségesen hallgatja Isten szavát. Azt az embert „szívesen hallgatják”. Távol áll tőle, hogy jártában-keltében hódolatra vágyjon, vagy erőfeszítés nélkül szerezze meg mások egyetértését. Ha hűségesen hallgatjuk és adjuk tovább Isten szavát, az megment minket a bűntől és elvezet Isten országának teljességére.
A Szent Kereszt imádsága
