Mt 8,5–17 – Izraelben nem találtam ekkora hitet
Jézus visszamegy Kafarnaumba, és egy százados lép elé, egy olyan ember, aki kívül áll Izrael vallásosságán, hagyományain. Ennek a katonának van egy szolgája, aki otthon fekszik betegen, nagy fájdalmak között. Elhatározza, hogy Jézushoz fordul. Szíve tele van fájdalommal szolgája állapota miatt. És amikor odaér Jézushoz, nem azt kéri tőle, hogy gyógyítsa meg, csak leírja előtte a helyzetet. Jézus látja a fájdalmat ennek az embernek a szemében, és azt mondja: „Megyek, és meggyógyítom.” A százados azonban el akarja mondani az igazat: nem méltó rá, hogy a Mester elmenjen hozzá. Szégyent érez ez előtt a jó ember előtt, és kimondja azokat a gyönyörű szavakat, amiket ma is mindig elismétlünk a szentmisében: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul!” Kétszer hívja Jézust „Uram”-nak. Ő, aki nem hívő, egy vallásos kifejezéssel fordul hozzá, és ez azt mutatja, hogy teljes bizalma van benne: elég egy szava, hogy szolgája meggyógyuljon. Ez a százados valóban példa előttünk, és amit Jézus mond a hitéről, azt magunkra is vonatkoztathatjuk: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet.” A századosnak pedig azt mondja: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” Az evangélista megjegyzi, hogy „a szolga még abban az órában meggyógyult”. A határokat és távolságokat nem ismerő szeretetnek gyógyító ereje van. Jézus egész kafarnaumi tevékenykedését meghatározza, hogy foglalkozik a betegekkel. A Covid–19-től sújtott világunk számára igazán példaértékű ez… A nap azzal a rendkívüli jelenettel ér véget, hogy Jézus meggyógyít számtalan ördögtől megszállt embert, akiket elvisznek hozzá. Kérdőre vonja közösségeinket ez a jelenet: olyan vagyok-e, mint az a kafarnaumi ház, melynek ajtaja nyitva van azok előtt, akiknek vigaszra, gyógyulásra, szabadulásra van szükségük? Nem kellene ma is megvalósulnia Izajás próféciájának, amit az evangélista fölidéz: „Magára vállalta bajainkat és hordozta betegségeinket”?
Előesti imádság
